moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. január 17.

Büszkeségeink a falon!

Felkerültek olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázóink nevei az V. kerületi Olimpia parkban található dicsőségtáblára: csütörtökön ünnepélyes keretek között maguk a sportolók leplezték le a táblát.

Hogy 2018. február 22-ét sohasem felejtjük el – nem kérdés. Sportbarátok, szurkolók és a korcsolyasportokért rajongók emlékezetében még inkább rögzült e jeles dátum.

Csütörtöktől az V. kerületi Olimpiai parkban található dicsőségtábla is hirdeti pjongcsangi hőseink nevét: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor neve felkerült ugyanis a falra, így mostantól már 177 magyar olimpiai aranyérem sorakozik egymás mellett, alatt és fölött a táblán.

Az ünnepélyes ceremónián Szentgyörgyvölgyi Péter, a kerület polgármestere méltatta bajnokainkat, akik már ekkor el-elérzékenyültek, ám a legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a négy ötkarikás győztes leleplezte a táblát, mely immár rögzíti a sporttörténelmi sikert.

A V. kerület hatodik osztályos általános iskolásait érte az a megtiszteltetés, hogy az ünnepségen kérdezhettek is a fiúktól – mindkét oldal kitett magáért: a fiatalok érdekeseket és bátran kérdeztek, a versenyzők pedig kimerítően válaszoltak.

És folyamatosan mosolyogtak.

Okkal.

Magyarország első téli olimpiai aranyérmét szerezték meg 2018. február 22-én Pjongcsangban – lassan egy év is eltelik a hatalmas siker megszületése óta, ám rögzíteni a tényt, beszélgetni róla, és hallgatni a fiúkat, megunhatatlan.

Köszönjük, bajnokok!

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Fiák Blanka

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X