moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. július 13.

Belovai József edzői életműdíjat kapott!

A Testnevelési Egyetem diploma- és oklevélátadó ünnepi szenátusi ülésén oktatók, kutatók, hallgatók, a sportszervezetek képviselői jelenlétében vehette át ma kitüntetését három évtizedes edzői pályafutása elismeréseként Belovai József, aki 1990-től a Jászberényi Sportegyesület edzőjeként – több olimpikon és olimpiai helyezett versenyző nevelőedzőjeként –egyike azoknak a lelkes szakembereknek, akik meghonosították Magyarországon és nemzetközi sikerekig vitték a rövidpályás gyorskorcsolyázást. 

„Belovai József, akit kollégái Belónak, tanítványai pedig tanár bácsinak hívnak, ott volt a short track sportág magyarországi születésénél és velünk örült az első olimpiai aranyérmünk megnyerésénél is” – fogalmazott Telegdi Attila gyorskorcsolya ágazati sportigazgató. „Büszkén állhat az olimpiai aranyérem mellé, hiszen ő is részese volt a folyamatnak, amely ehhez az eredményhez vezetett. Mi sem jellemzi jobban edzői ars poeticáját, mint a mondata, mely számtalanszor elhangzott szájából már közel három évtizede: «Hinni csak az elvégzett munkában lehet». Edzői és testnevelő tanári erényei között a megszállottság, az elhivatottság és a maximalizmus a legmeghatározóbbak, amelyek a jászberényi egyesületben versenyző fiatalok és a junior válogatottban megforduló fiatalok számára életre szóló útravalót jelentettek. Ez az edzői életműdíj egy életpálya elismerése, amelyet megannyi sporteredmény övez, és reméljük, még hosszú időn át segíti munkájával, tanácsaival és tapasztalataival sportágunkat. Büszke vagyok rá, hogy barátként, kollégaként már húsz éve együtt dolgozhatunk és ennyi év után is példamutató kitartása fáradhatatlan, ezáltal a legerősebb tagszervezeteink közé tartozik az általa irányított Jászberényi Sportegyesületet.”

Telegdi Attila és Belovai József a díjtáadón

“Egy mottóm volt mindig: hinni csak az elvégzett munkában lehet”

„Telegdi Attilával közel tíz évet dolgoztam együtt a válogatottal. Nagy öröm számomra, hogy azoknak a gyerekeknek segíthettünk, akik most az olimpián is részt vettek: gondolok itt Knoch Viktorra, Keszler Andreára és Heidum Bernire, akik most búcsúztak élsportolói pályafutásuktól, s választották az edzői hivatást. A válogatott keretet erősíti Jászberényből Somogyi Barbara és Sziliczei-Német Rebeka, illetve az utánpótlás sorait is sokan. Úgy érzem,  nem csináltam semmit, csak a munkámat végeztem, becsülettel. Egy mottóm volt mindig is, ahogy ezt Totó is említette : hinni csak az elvégzett munkában lehet. Ez vezérelt, s amíg dolgozom ebben a szakmában, ezután is ez fog vezérelni’ – ígérte az edzői életműdíjas Belovai József.

Nekünk csak “Beló”

Az elmúlt harminc esztendőben a jászberényi korcsolyázók számtalan kiemelkedő eredménnyel büszkélkedhetnek: négy téli olimpián vettek részt öt fővel, emellett Eb-érmeseik is születtek. A 2000-ben rendezett görkorcsolya junior Európa-bajnokságon két Európa-bajnoki címet szereztek Huszár Erika jóvoltából. Darázs Péter és a női váltó (Huszár Erika, Nagy Mariann, Szöllősi Boglárka) pedig bronzérmet hoztak haza.  A diákolimpia országos döntőin 1992 és 2002 között nyolc alkalommal győztek csapatversenyben. Többször rendeztek nemzetközi megmérettetéseket. A hosszú évek alatt versenyzőik az iskolapadban is remekül teljesítettek, így nyerhették el évről évre a “Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet. A kiváló eredmények elismeréseként 2010-ben Belovai József edző, valamint Huszár Erika és Darázs Rózsa versenyzők a Magyar Köztársaság Bronzkereszt kitüntetését vehették át.  A versenyszezon minden hazai rendezésű versenyén közel teljes létszámmal indulnak, külföldön pedig a Danubia Kupa és az Alpok-Adria Kupa sorozatokon szerepelnek eredményesen versenyzőik.

Molnár Zoltán, a MET elnöke adja át a díjat

Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke üdvözölte, hogy több mint negyedévszázada hagyományosan a diplomaosztó ünnepség első napirendi pontja a MET kitüntetések átadása. Ezen elismerések szakmai értékét a pályázó jelölőkön túl, a dr. Kemény Dénes által vezetett Mesteredzők Kollégiumának személye garantálja. „A ma méltatandók egytől egyig hozzájárultak ahhoz a példátlan sikertörténethez, amellyel mi magyarok, több mint 100 éve elkápráztatjuk a világot. A sportban egyedül nem megy. Olyan hivatás ez, mely egyesíti az embereket, és a legkiválóbb emberi kapcsolatokat kovácsolja.”

Mocsai Lajos, a Testnefelési Egyetem rektora is gratulált

Mocsai Lajos rektor szavai szerint a Testnevelési Egyetem küldetése, hogy az itt képzett szakemberek úgy tudják formálni a fiatalokat, hogy képesek legyenek sikeres és elégedett tagjává válni a társadalomnak. A végzett hallgatók pályájukon arra kell törekedjenek, hogy értékes és hiteles emberekként adják át tudásukat a felnövekvő nemzedéknek. Az egészséges életvitel, a társas kapcsolatok minősége, a fizikai és mentális egészség, a tudástranszfer, az érték- és normaközvetítő tevékenység pillérei munkájuknak, mely során érzetek, erkölcsi normák átélése, mélyebb bevésődése történik. Mozgással még a gyógyulás is háromszor gyorsabb, mintha csak gyógyszeres kezelésre épül. „A sport támogatja az emberi törekvés legfőbb szenvedélyét: minél többet megismerni a világból, miközben emberekkel és emberekért kell dolgoznunk” – fogalmazott. „Sokat adunk, de hatványozottan többet kapunk vissza a tanítványoktól. Kitartás, belső motiváció, megfelelő alázat és szenvedély. Mindezek nélkülözhetetlenek. A testkultúra össztársadalmi érdek, mely üzenet élharcosaiéként említette a megjelenteket, akik mindennapjai sok nehézséggel és lemondással járnak. Értékesnek lenni más emberekben visszatükröződő szolgálat, elkötelezettség és rátermettség. Mindez a késztetéssel kiegészülve hivatássá nemesedik. A ma ünnepeltek általában a nehezebb utat választják, akik a lelkükkel és szívünkkel dolgoznak, így nem napszámosai, hanem szerelmesei munkájuknak.”

HUNSKATE Média / Holub Katalin. Fotó: Gémesi Balázs

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X