moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. január 23.

Újoncokként a top 10-ben

Könnyedén szerezte meg a 10. helyet a rövidprogramban Scsetyinyina Julija és Magyar Márk a grazi Európa-bajnokságon, így pénteken a kűrben folytathatják. A versenyt megnyitó Csernoch András a 35. helyen végzett első világversenyén.

Nem gondolkodtak helyezésben az Európa-bajnokság előtt, de edzőik kimondták: a legjobb tízbe várhatók első kontinensviadalukon. Nos, az első lépést megtette Scsetyinyina Julija (Chtchetinina Ioulia) és Magyar Márk: pont a 10. helyen zártak a rövidprogramban. Ehhez pedig még csak tökéletes futás sem kellett, a forgáskombinációban ugyanis Márk hibázott, így azt nem értékelték. Habár ezzel legalább három-négy pontot otthagytak a jégen, egy jó kűrrel minden esélyük megvan az előrelépésre.

Fotó: Ludwig Welnicki

„Bosszant a hiba, mert az edzések és a program előtt a bemelegítés is kifejezetten jól ment. Az biztos, hogy a jégre egy szavunk sem lehet – akik hétfőn már edzettek itt a csarnokban, azt mondták, hogy kemény, de nekünk keddre már tökéletes volt. Ez megnyugtatott, mert én személy szerint nem szeretem a kemény jeget” – nyilatkozta Márk.

Kettősünk az Európa-bajnokság előtt rengeteget dolgozott azon, hogy ne csak a technikai elemekben számítson erősnek, hanem korcsolyázótudására, előadására is magasabb pontokat kapjon, mint az eddigi versenyeken.

„Új párosként látványos hibával ez most nem sikerülhetett – jegyezte meg Julija –, de az edzésvideóinkat visszanézve látjuk a fejlődést, bízunk abban, hogy a kűrben meg tudjuk mutatni ezt.”

És hogy mi a fő cél péntekre?

„Elsősorban szeretnénk elkerülni a buta hibákat” – vágták rá egyszerre. – Csütörtökön szerencsére nem reggel edzünk, így kialudhatjuk magunkat, és újult erővel vághatunk neki a kűrnek” – tették hozzá Márkék, akik azzal, hogy a 8-as számot húzták, a lehető legjobban sorsoltak a kűrre.

Csernoch Andrásnak kedden nem volt szerencséje: a rövidprogram előtti sorsoláson neki szólt az ilyenkor szokásos taps, ugyanis neki jutott az ominózus 1-es rajtszám, ami bár nem a legszerencsésebb, versenyzőnk így elmondhatja magáról, hogy ő nyitotta meg a 2020-as Európa-bajnokságot.

Az első kontinensviadalán induló műkorcsolyázónk a tervezett tripla-tripla kombináció helyett tripla-duplát mutatott be, a rittbergert pedig csak duplára pörgette be, amely így sajnos nem ért pontot. Lépéssorára viszont, amelyen az utóbbi időben kifejezetten sokat dolgozott, magasabb szintet kapott, mint korábban. Azzal, hogy 35.-ként zárt a férfiak 35 fős mezőnyében, így számára befejeződött a grazi Eb.

A magyar csapat vasárnap Grazba érkező fele: Fjodor Klimov, Dmitrij Szavin, Magyar Márk, Scsetyinyina Julija, Csernoch András, Gór-Sebestyén Júlia és dr. Vardanjan Gurgen

Elsőként korcsolyázni, pláne újoncként egy ilyen rangos versenyen nem egyszerű feladat, de Andris nagyon összpontosított arra, hogy higgadt maradjon.

„Talán a bátortalanság volt a hibák oka. Aminek nagyon örülök, az az, hogy Juli [Gór-Sebestyén Júlia, Andris edzője – a szerk.] és Gurgen [dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója] is azt mondta, hogy ezen a héten sokkal intenzívebben dolgoztam, és ha az otthoni edzéseken is így folytatom, jönni fognak az eredmények” – összegzett Andris, akinek ranglistapont híján csak az 1-es és 2-es rajtszám jöhetett szóba a sorsoláson. Ezt elkerülendő a közeljövőre nézve a fő cél a pontszerzés – ideértve mind a ranglistára való felkerülést, mind a világbajnokságon való induláshoz szükséges technikai minimumpontszám elérését.

Fotó: Ludwig Welnicki

„A vb-re előírt minimumpontszám igen magas, a tripla axel mindenképp kell ahhoz, hogy elérjem. A legjobb 24-be már itt, az Eb-n is csak két olyan fiú került be, aki nem ugrott tripla axelt, de ők mindketten hibátlanul futottak. A következő verseny, amin indulok, az februárban a miskolci Jégvirág Kupa lesz, ahol minden erőmmel azon leszek, hogy ranglistapontokat szerezzek.”

A férfi és a páros rövidprogram is visszanézhező IDE kattintva.

Az Európa-bajnokság csütörtökön a jégtáncosok ritmustáncával folytatódik – az ugyancsak első kontinensviadalán induló magyar kettős, Monaghan Emily és Fourati Ilias 11.-ként 13:41-kor korcsolyázik. A versenyt az M4 Sport a tévében és online is közvetíti.


Eredmények – Páros rövidprogram

Eredmények – Férfi rövidprogram


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Ludwig Welnicki 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X