moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. október 21.

Öt bronz és egy arany

Kibéreltük a dobogó harmadik fokát a Halloween Kupa második versenynapján: négy műkorcsolyázónk és egy jégtánckettősünk is bronzérmet szerzett. A nap megkoronázásaként Janovszkaja Anna és Lukács Ádám győzelme révén a magyar himnusz is felcsendült az éremátadón.

A maratoni versenyfolyam nyitányaként a sérülten versenyző Hortobágyi Dominik hősies helytállással megtartotta helyét az advanced novice fiúk mezőnyében, így már rögtön az első kategóriában bronzéremnek örülhettünk.Az advanced novice lányoknál Gál Zoé volt a legközelebb a dobogóhoz – az SKSE versenyzője szép programot mutatott be a You Raise Me Up című dalra, ám a tripla salchowjait hiányosnak ítélték, a tripla toeloopból pedig elesett, és végül az 5. helyen zárt. Szabó Cintia a 7., Krizsanovszki Lili a 9., Zsirnov Dária a 17., Szakács Imola Mária öt helyet előrelépve a 18., Vargha Lilla a 19., Kaszál Anna Karina a 22., Fliszár Hanna a 25., Varga Janka a 26., Mezei Réka a 27. helyen végzett.

Az élen álló dél-koreai Chaeeun Won a kűrben két tripla flipet is tervezett – bár az egyiket este, öt tripla ugrást, valamint nehéz forgásokat és lépéssort tartalmazó programjával végül több mint tíz pontot vert az ezüstérmes ukrán lányra, aki a mezőnyben egyedüliként tripla-tripla kombinációt is ugrott.

A másik jégpályán eközben a novice jégtáncosok kűrversenye zajlott. A basic novice korosztályban Troján Eszter és Gallai Huba megtartotta a harmadik helyet, a Grease-re korcsolyázó Papp Judit és Selényi János sajnos esett és a 4. helyen zárt. Az intermediate novice kettősök között Leveles Réka és Leveles Balázs egy helyet előrelépve 6. lett.

Szoboszlai Tamás, aki már az első napon is betegen lépett jégre, nem tudta bemutatni a kűrjét a junior férfiak versenyében. A junior nőknél viszont nyolc korcsolyázónkért is szoríthattunk – a dobogó második és harmadik fokáért zajló kiélezett küzdelemben végül Schermann Regina új egyéni legjobb pontszámmal a bronzérmet szerezte meg. A Sportország SC versenyzője az Egy gésa emlékiratai című film zenéjére mind az öt tripla ugrását tisztán kivitelezte, és a forgásait is a legmagasabb, 4-es szinttel jutalmazták. A rövidprogram után a harmadik helyen álló Láng Júlia a kűrben több hibát is vétett, így mindössze három tized ponttal, de lemaradt a dobogóról.

Szigeti Bernadett 7., Csiszér Emese 8., Glózik Emese 13., Szarka Ivett 15., Elek Amanda 16., Marton Kata pedig 17. lett. Az osztrák Olga Mikutina a kűrben is tarolt: egyedüliként mutatott be tripla-tripla kombinációt, ráadásul mindjárt kettőt, és bár egy esés is becsúszott, magabiztosan, majdnem 30 pontos fölénnyel nyerte a versenyt.

A szenior férfiaknál Maszljanko Alekszander hibátlan rövidprogramja után a második helyről várta a kűrt. Sérülésből visszatérő versenyzőnk szinte tökéletes programot futott Alfred Schnittke zenéjére – végül a brit Graham Newberryvel helyet cserélve edzéstársához, Reginához hasonlóan a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Címvédő magyar bajnokunk nagyon örült a bronzéremnek, főleg, mivel mindössze két hét állt rendelkezésére, hogy felkészüljön a versenyre. „A bemelegítés nem ment jól, de aztán a programban sikerült bemutatni, amit elterveztem. A kűr végére rettentően elfáradtam, ennek a kihagyás az oka. Az edzéseken egyre többször kell majd lefutnom egyben a kűrt, hogy minden rögzüljön, mert most még a második lutz után egy pillanatra elfelejtettem, mi is következik – mondta nevetve. – Jövő hétvégén Zágrábban versenyzem, ahol mindenképpen szeretnék valami nehezítést beletenni a programokba, és aztán fokozatosan javítani, hiszen a fő cél az, hogy február végéig megszerezzem a vb-hez szükséges minimum pontokat.”Az ausztrál Brendan Kerry az idei szezonra az eddigi programjaitól merőben eltérő stílusú kűrrel készült: sokak kedvence, a korábbi Európa-bajnok francia Florent Amodio a Grease zenéjére koreografált neki. Kerry saját bevallása szerint sosem gondolt arra, hogy ilyen jellegű zenére fusson, de bevált Amodio elképzelése: a közönséget megvette az előadásával, a lépéssorával, no meg persze a mezőnyben egyedülálló négyfordulatos toeloopjával és tripla axeljával. A kűr végén mosolyogva legyintett a hatalmas tapsra, hiszen tudja, hogy még messze nincs csúcsformában, de abszolút esélyesként így is nagy fölénnyel győzött. Borovoj Alekszander 7., Böröcz Máté 11., Csernoch András pedig 12. lett.

Bár a rövidprogram után az élen állt Tóth Ivett, a kűrje nem a várakozásoknak megfelelően sikerült, így lecsúszott a dobogó legalsó fokára, megszerezve a magyar különítmény ötödik bronzérmét. A versenyt a svájci színeket képviselő Alexia Paganini nyerte, az ezüstérmet pedig a szinkronkorcsolya úttörőjének számító, Svédországban edzősködő Dohány Andrea tanítványa, Anita Östlund vihette haza. Medgyesi Fruzsina a 8., Jakab Dária a 9. helyen zárt, Rozgonyi Kloé versenyen kívül mutatta be programját.

A nap zárásaként magyar győzelmet ünnepelhettünk: a szenior jégtáncosok mezőnyében Janovszkaja Anna és Lukács Ádám a kűrben a Finlandia Trophyn elért eredményét 12 ponttal megjavítva, egyben új egyéni legjobb pontszámot korcsolyázva nyerte el az aranyérmet. „A sérüléseink miatt nehezen indult a szezon, de kezdenek összeállni a programjaink, szintet léptünk az előző versenyünkhöz képest. Szeretnénk így folytatni a novemberi Volvo Kupán is Rigában, hogy aztán a moszkvai grand prix-n már igazán ütőképes programokat futhassunk majd” – mondta Ádám.

Jakucs Hanna és Galli Alessio ugyancsak 12 ponttal többet kapott kűrjére, mint szeptemberben a Lombardia Trophyn, és a 7. helyen végzett.

Az eredmények ide kattintva tekinthetők meg.

(Bruckner Nóra – Fotó: Rendezvényfotó)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X