moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. november 30.

Országos bajnokság – Pozsony

Magyarország is csatlakozott a négy nemzet közösen megrendezendő bajnokságához a 2013/14 szezonban mind jégtánc, mind műkorcsolya szakágban.

Magyarország is csatlakozott a négy nemzet közösen megrendezendő bajnokságához a 2013/14 szezonban mind jégtánc, mind műkorcsolya szakágban.

Az első olyan közös bajnokságot, melyen a magyar versenyzők is indulnak, 2013 december 20-22. között rendezik meg Pozsonyban, az Ondrej Nepela jégpályán.

A Cseh, Lengyel és Szlovák közös Nemzeti Bajnokságot már korábban is megrendezték, hazánk idén kapcsolódik be negyedik államként. Így a V4, azaz a visegrádi négyek, együttműködés már a korcsolyasportban is megvalósul.

A nemzetközi mezőny nemcsak mennyiségében, hanem minőségében is segíti versenyzőink fejlődését. Ez, a korábbinál komolyabb, megmérettetés is hozzájárul a nagy nemzetközi versenyekre való felkészülésükhöz.

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X