moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. március 20.

Nem folytathatja – Világbajnokság

Idén sem maradtunk izgalmak nélkül a világbajnokság női rövidprogramja során: az utolsó pillanatig kérdéses volt, Tóth Ivett bejut-e a pénteki kűrbe. Míg olimpikonunk tavaly éppen bekerült a legjobb 24-be, ezúttal mindössze három tized ponttal, de lemaradt a kűrfutásról, és a 25. helyen zárta a versenyt.

Sokan emlékezhetnek a 2018-as világbajnokságról arra, hogy Tóth Ivett rontott rövidprogramja után kieső helyen állt, amikor már csak a legjobbak voltak hátra, így elúszni látszott a kűrfutás esélye – a nála magasabban rangsorolt Nicole Rajicova meglepő hibáinak köszönhetően azonban az utolsó utáni pillanatban mégis bejutott a kűrbe.

A szlovák versenyző ezúttal éppen Ivett előtt korcsolyázott, és most sem ment jól neki, olimpikonunk ismét elé került. Csakhogy a magyar lány sem futott meggyőzően: a tervekkel ellentétben kombinációja második ugrását csak duplára pörgette be, a tripla lutzát pedig hiányosnak ítélte a technikai panel – már itt értékes pontokat veszített. Az Európa-bajnokságon elrontott dupla axel szépen sikerült, akárcsak a forgásai, a program végén azonban újfent becsúszott egy hiba: a lépéssorban megbotlott, és letette a kezét, emiatt a szokásosnál alacsonyabb szintet kapott erre az elemre.

Ivett így ismét a veszélyzónában találta magát, akkor, amikor a soron következő versenyzők között már csak egy-két olyan maradt, akitől gyengébb szereplést remélhettünk. Ám egyikük sem hibázott akkorát, hogy mögé kerüljön, így a pénteki kűr során sajnos már nem szoríthatunk magyar versenyzőért.

„Sajnálom – ez az első szó, ami eszembe jut most – nyilatkozta a nap végén olimpikonunk edzője, Tokaji-Kulcsár Zsófia. – Az ugrásokat is, a lépéssorbeli botlást meg még inkább. Nem mondhatom, hogy fejben kiengedett volna Ivett, hiszen pontosan tudja, hogy minden elemet komolyan kell venni. Maximálisan igyekezett megmutatni azt, amin Hoffmann Nórával dolgoztak az elmúlt hetekben, és szerintem most jobban át is jött a program, mint korábban. A rontáson azonban sok pont elment, hiszen általában a legmagasabb, 4-es szintet kapja a lépéssorára, ami így most csak 2-es lett.”

A szakember hangsúlyozta: az út, amit ebben a szezonban bejártak Ivett-tel, bizakodásra ad okot. „Az, hogy a közös munka beérjen, és az eredményekben is megmutatkozzon, egy hosszabb folyamat. Nagyon sokat kell még dolgoznunk ezért, de együtt menni fog. Ebből a helyzetből is tanulunk” – mondta el Tokaji-Kulcsár Zsófia, aki szombaton hazautazik, míg Ivett másik edzőjével, Tóth Zoltánnal és a csapat többi tagjával hétfőig Japánban marad.

Tóth Ivett edzőivel, Tóth Zoltánnal és Tokaji-Kulcsár Zsófiával a rövidprogram után

Műkorcsolyázónk úgy fogalmazott: bár alig várja, hogy a következő napokban felfedezze a várost, nem ez a forgatókönyv volt a fejében. „Nagyon más lesz úgy itt tölteni a hátralévő időt, hogy már nem versenyzem. Bosszantanak a hibák, tudom, hogy képes vagyok sokkal jobban is bemutatni ezeket az elemeket. A kombináció első ugrásából nem éreztem elég biztosnak az érkezést, és gyorsan kellett dönteni, abban a pillanatban pedig jobbnak láttam, ha csak duplát teszek rá. Ez és a többi rontás is azt jelzi, fejben nagyon helyre kell tennem a dolgokat, hogy ne a bizonytalanságot sugározzam a jégen.”

Egy világbajnokságon pedig lehetőség nyílik arra, hogy a legjobbaktól lessen el ezt-azt az ember. „Bár a mostani már a sokadik vb-m, mindig van mit tanulni. Természetesen figyelemmel kísérjük a többiek szereplését, igyekszünk minél több tapasztalatot gyűjteni” – mondta Ivett, aki számára ugyan véget ért a szezon, de az edzéseket egyelőre nem a jól megérdemelt pihenés, hanem a tanulás szorítja majd háttérbe, hiszen műkorcsolyázónkra május elején az érettségi vár.

A világbajnokság számunkra pénteken folytatódik, amikor is magyar idő szerint hajnali 4-kor a jégtáncosok, köztük Yanovskaya Anna és Lukács Ádám is megkezdik szereplésüket Szaitamában.


Ivett programja IDE KATTINTVA nézhető vissza.

A teljes női verseny IDE KATTINTVA nézhető vissza.

Eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X