moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. február 26.

Minden szempontból emlékezetes – Challenge Cup, 1–2. nap

Technikai problémák, dupla bemelegítés, egyórás csúszás – két kalandos napot tudhatnak maguk mögött műkorcsolyázóink és jégtáncosaink a hágai Challenge Cupon, ahol Yanovskaya Anna és Lukács Ádám ezüstérmet szerzett, és mindhárom női versenyzőnk javított a rövidprogram után. 

Alig várták, hogy újra külföldön versenyezhessenek, és ezúttal a két héttel korábbi celjei versenynél messzebbre utazhattak női műkorcsolyázóink: a hollandiai Hágában 15 versenytárssal, köztük Európa-bajnoki 5. helyezettekkel mérhették össze tudásukat. A Challenge Cup ráadásul, a tavalyi szezonhoz hasonlóan, a mieink számára az utolsó válogatóverseny volt a világbajnokságra – és lévén, hogy Celjében Schermann Regina is megszerezte a szezon legfontosabb versenyére előírt technikai minimumpontszámot, a hágai viadal különösen izgalmasnak ígérkezett.

A Jégkorszak SE versenyzője pedig a rövidprogramban meg is mutatta, bizony élni akar a lehetőséggel: habár az első ugrását, a tripla rittbergert elrontotta, nem hagyta, hogy ez rányomja a bélyegét a programra, és aztán minden elemét tökéletesen kivitelezte. Így három versenyzőnk közül ő várhatta a legjobb pozícióból a kűrt, amelybe azonban két esés is becsúszott. Ez pedig azt jelentette, hogy bár összetettben egy helyet előrelépett, és 11.-ként zárt, a rövidprogramot követően két hellyel mögötte álló Láng Júlia összesítésben megelőzte őt. 

A magyar bajnok az első nap a tripla flipből esett, majd a tripla lutz-tripla toeloop kombinációja és az első forgása sem sikerült tökéletesen. Ugyan nem hibátlanul, de a kűrt már jobban teljesítette, így ő javított a legtöbbet három versenyzőnk közül: a 14.-ről feljött a 9. helyre, míg edzéstársa, a szintén a Pavuk SE-t képviselő Szigeti Bernadett a 15.-ről a 13. helyre lépett előre.     

A járványhelyzet miatt eleve szokatlan körülményekkel találták szembe magukat, hiszen napról napra koronavírustesztet végeztek rajtuk, a szobájukban kellett étkezniük, az öltözőben, sőt a buszon is be volt osztva, ki hová ülhet, illetve az öltözőben melyik melegítőcsoport mettől meddig tartózkodhat, és ahogy lefutották a programjukat, vissza kellett menniük a hotelbe, nem nézhették a helyszínen a versenyt.

Azt viszont senki nem láthatta előre, hogy nemcsak ezek miatt az intézkedések miatt lesz emlékezetes a viadal – az első nap a teljes női verseny alatt nem működött a pontozás, így a mieink is csak a nap legvégén, a jégtáncverseny után tudhatták meg az eredményt. A második nap még ennél is szokatlanabb dolog történt: technikai probléma miatt 40 percig állt a verseny – ráadásul épp Szigeti Bernadett következett volna a jégen, amikor bemondták: nem tudják, mennyi időt vesz igénybe a hiba elhárítása, így az első csoport második felének új bemelegítést tartanak majd.

Ez a furcsa helyzet a Betti után következő Láng Júliát is érintette, és meglepte ugyan, de elmondása szerint nem hátráltatta, sőt, még talán segített is neki.     

„Soha nem volt még részem sem olyanban, hogy órákig kellett várni a pontokra, sem olyanban, hogy kétszer kelljen melegítenem. Két órán át volt a korcsolya a lábamon, ami elég megterhelő. A döntnök azt mondta, nagyjából fél órával előtte kapunk értesítést arról, mikor folytatódhat a verseny, majd bejött egy másik férfi, és közölte: tíz perc múlva jégen kell lennünk – mesélte már mosolyogva Julcsi. – András [Rosnik András, Julcsi egyik edzője] szerencsére minden váratlan helyzetre felkészít minket az edzéseken, és úgy éreztem, ez a dupla bemelegítés még segített is, mert kicsit kizökkentett a stresszből, így aztán nyugodtabban tudtam hozzáállni a kűrhöz. A programjaimmal nem vagyok elégedett, de az biztos, hogy ez a verseny életre szóló élmény marad.”

Láng Júlia. Fotó: Judith Dombrowski

A versenyt az előzetes várakozásoknak megfelelően a belga Loena Hendrickx nyerte, aki több mint egy év kihagyás után októberben a Budapest Trophyn fantasztikus produkciókkal tért vissza, de most még annál is magasabb pontokkal és nagyobb fölénnyel győzött. A dobogó második és harmadik fokára – némi meglepetésre – a tajvani Emmy Ma, valamint a szezon során két budapesti versenyünkön is szereplő ciprusi Emilea Zingas állhatott fel.

Yanovskaya Annának és Lukács Ádámnak viszont biztos volt az érem, mivel a jégtáncosok mezőnye végül csupán három kettősből állt. Csak a medál színe volt kérdéses – a Hoffmann Korcsolya Akadémia versenyzői a ritmustáncban és a kűrben is a második helyet, ezzel végeredményben az ezüstérmet szerezték meg. A női verseny során keletkezett csúszás aztán persze a jégtáncosokat is érintette: az első nap a jég mellől küldték vissza a már ott készülődő kettősöket az öltözőbe, míg a második nap eleve egyórás késéssel kezdődött a kűrversenyük – ettől pedig még a mieinkhez hasonló rutinos versenyzők sem tudják függetleníteni magukat.

„Nagy káosz volt, de igyekszünk ezt a tapasztalatot is arra használni, hogy amennyire csak lehet, megtanuljuk kizárni az ilyen körülményeket – mondta Ádám, aki, ahogy az a közvetítésben is látható volt, mindkét program előtt egy kis tánccal próbálta lelazítani magát. – Eléggé unatkoztam, hiszen rengeteget kellett várnunk, a jégpálya meg elég hideg volt. Így egyfelől szórakoztatnom, másfelől melegen is kellett tartanom magamat.”

A lihegőben a programok, különösen a kűr után azonban a kirívóan alacsony pontszámok láttán már nem ugyanaz a mosoly volt az arcán, mint a melegítés közben.

„A ritmustáncunk nem sikerült jól, az arra kapott, egyébként szintén nagyon alacsony pontok így talán egy kicsit jobban tükrözték a valóságot. A kűrről elmondhatjuk, hogy a bírók nem feltétlen a ma látottakat pontozták. Tudjuk, hogy a mi sportágunk meglehetősen szubjektív, és néha olyan versenyeken is részt kell vennünk, ahol az árral szemben úszunk – jegyezte meg jégtáncosunk, aki partnerével, Annával és edzőikkel együtt elégedett volt a ma nyújtott teljesítményükkel. – Úgy éreztük, eddig ez volt a legerősebb kűrünk a szezonban. A múlt héten ugyan a bal lábam megsérült, így néhány napig nem tudtam edzeni, de összességében jól ment a felkészülésünk a magyar bajnokság óta. A verseny szervezését inkább nem minősíteném, de a produkcióinkat és a helyiektől kapott kedves fogadtatást tekintve pozitív érzésekkel távozunk.”   

Az aranyérmet a francia Evgenia Lopareva és Geoffrey Brissaud, míg a bronzérmet a hazai versenyzők, a holland Chelsea Verhaegh és Sherim Van Geffen nyakába akasztották – vagyis a járványhelyzet miatt, ahogy azt más versenyek alkalmával is láthattuk, a versenyzők maguk akasztották a nyakukba. Ám ezúttal senki nem is tartózkodott a jégen rajtuk kívül, így előre odakészített székekről kellett elvenniük az érmeket és a virágcsokrokat.

Szombaton és vasárnap a férfiaké és a párosoké a terep – előbbi kategóriában Böröcz Máté és Csernoch András is a világbajnokságon való induláshoz szükséges minimumpontszámokért korcsolyázik, míg a párosoknál Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk, akik tavaly alig négy tized ponttal maradtak le a dobogóról, ismét éremért harcolhatnak.

Eredmények

További információk

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Főkép: Challenge Cup The Hague / Facebook 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X