moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. augusztus 19.

KÖZLEMÉNY

Hétvégén a műkorcsolyázók és jégtáncosok tesztversenyével kezdetét veszi a 2020–21-es szezon a Gyakorló Jégcsarnokban. A vírushelyzetre való tekintettel arra kérjük az érdeklődőket, hogy aki teheti, online közvetítésünk segítségével otthonról kövesse az eseményt. A közvetítés linkje pénteken válik elérhetővé – azt és minden egyéb információt közzéteszünk a honlapon, valamint a verseny Facebook-eseményénél.

Mindazonáltal az előző évekhez hasonlóan a helyszínen is meg lehet tekinteni a versenyt, ám idén erre szigorúbb feltételek mellett nyílik lehetőség. Maszk nélkül senki nem léphet be a Gyakorló Jégcsarnokba, és mindenki kizárólag lázmentesen, az esemény teljes időtartama alatt maszkot viselve tartózkodhat a létesítményben (ez alól értelemszerűen csak az éppen jégen lévő korcsolyázók képeznek kivételt).

A nézők a versenyt csak az első emeleti lelátóról követhetik, a rendelkezésekben előírt minimum másfél méteres távolság megtartásával. A pálya mellé és az öltözőfolyosóra csak a versenyzők, az edzők, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség dolgozói és a média képviselői mehetnek.

Továbbá felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy a Gyakorló Jégcsarnokot felújítási munkálatok miatt autóval és gyalogosan is csak az Istvánmezei út 5. felől (Istvánmezei út – Szabó József utca sarka, a Kisstadion másik oldala) lehet megközelíteni – lásd az alábbi térképen.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X