moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. január 26.

Két aranyérem a belgrádi Skate Helena ISU nemzetközi versenyen

Két műkorcsolya érem is fényesíti a hétvégét. Rabb Csenge Advanced Novice, Medgyesi Fruzsina Senior kategóriában ért el első helyezést a Belgrádban rendezett Skate Helena elnevezésű nemzetközi ISU versenyen.

dobogo1

Tokaji-Kulcsár Zsófia edző

„A belgrádi jégpályán nagyon hideg volt, a korcsolyázók nehezen tudták melegen tartani magukat és izmaikat, mivel az öltözőkben sem volt fűtőtest. Kevés olyan pontja volt a jégpályának, ahol melegedni lehetett, ennek ellenére a két lányunk ügyesen alkalmazkodott a körülményekhez.  Egy triplával és egy dupla axellal futott hibátlan rövidet Csenge, amivel már ekkor a meggyőzően vezetett. Kűrjét két tripla salchow-val koronázta meg. Összesítésben 82,74 ponttal nyerte meg a versenyt. Fruzsi a rövidprogramjának szinte minden eleme hibátlan volt. 45,20 Total score-ral magabiztosan az első helyen állt már a rövid után. Az elérhető legmagasabb szintekkel értékelték a forgásait a kűrben is, 87,82 Total score-t kapott. Összesen 133,02 ponttal hagyta maga mögött a mezőnyt, amelyben olasz, finn, osztrák és török versenyzők is indultak.”

dobogo2

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X