moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. október 5.

Junior versenyzőink számára a tisztes helytállás a cél Ausztriában

 

Holnaptól az ausztriai Linzben bizonyíthat két tehetséges műkorcsolyázónk az október 9-ig zajló ISU – Junior Grand Prix-sorozat hetedik, záró fordulójában.

A 17 éves kora ellenére már a női szenior válogatott kerettagként is szereplő Schermann Reginától (Jégkorszak SE), valamint a szintén 17 esztendős Berei Mózes Józseftől (SKSE) is a tisztes helytállást várja el a HUNSKATE család.

„Bár mindketten rutinos versenyzőnek számítanak, ám az elmúlt hetek felkészülése sajnos egyikük számára sem úgy sikerült, ahogy azt ők, illetve a szakmai stábunk elképzelte. Minden hátráltató tényező ellenére azonban Regina és Pepe remek formában vannak, és amennyiben mindketten az első 10-ben végeznek – amire képesek is –, akkor elégedettek lehetünk majd a teljesítményükkel – nyilatkozta dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, aki azt is elárulta, hogy az eredetileg Linzbe utazó csapatnak lesz két hiányzója. „Bár úgy terveztük, hogy a Kedves Katica és Sharonov Fedor (HKA) jégtánckettős is ott lesz velünk a Grand Prix-sorozat záró fordulójában, ám előbbi betegsége miatt sajnos nem utazhattak el az ausztriai versenyhelyszínre.”

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X