moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. október 26.

Jövő októberben is világsztárok a Budapest Trophy-n!

Nemzetközi téren is hatalmas siker volt az október 14. és 17. között megrendezett Budapest Trophy. A hazai műkorcsolya ágazat sportigazgatója, dr. Vardanjan Gurgen értékelte a rendezvényt és a magyar sportolók eredményeit.

A külföldi versenyzők, sportvezetők milyen érzésekkel távoztak Budapestről?

Úgy tűnt, hogy elégedetten, és nemcsak a saját eredményeik, hanem a bombaerős nemzetközi mezőny, valamint a szervezési körülmények miatt is. Büszkén és szerénytelenül állíthatom, hogy versenyünknek világszinten is volt visszhangja! Az elmúlt bő három hétben több olyan telefonhívást is kaptunk – például a tengerentúlról –, hogy jövőre ők is mindenképp jönnének, mert ennek az eseménynek mára komoly rangja lett a nemzetközi versenynaptárban.

Ez azt jelenti, hogy 2022-ben is találkozik a magyar fővárosban a pontozásos korcsolyasport krémje?

Igen, ez a terv, így már most elkezdtük a jövő évi, szintén október közepére tervezett Budapest Trophy szervezését.

Főleg a felnőtt női mezőny volt erős, hiszen Anna Shcherbakova vagy például Sofia Samodurova személyében világ- és Európa-bajnokok léptek a jégre. Hogy sikerült világsztárokat idecsábítani?

Sportdiplomácia terén is komoly munkát végeztünk az elmúlt időszakban. Több nemzeti szövetséggel is egyre jobb a kapcsolatunk, különösen igaz ez a sportág legkiemelkedőbb képviselőire, az oroszokra. Célunk az, hogy jövőre szintén ilyen komoly mezőny gyűljön össze.

Anna Shcherbakova

Maia Khromykh

Sofia Samodurova

De kanyarodjunk rá a mieinkre! Hogyan értékeled a magyar sportolók szereplését?

A szenior mezőnyben a nőknél Schermann Regina 6. és Szigeti Bernadett 9. helyezése az elvárásoknak megfelelő. Láng Júliát mostanában sérülések hátráltatták, de lassan kezd formába lendülni, viszont ezúttal csak 13. lett. Mindhárom hölgy jó eredményekre képes, ehhez azonban még magasabb hőfokú munka, és a versenyhelyzetekben extra koncentráció szükséges. A férfiaknál Csernoch András sajnos nem hozta az elvártakat, hiszen csupán a 10. lett. Ellenben a március végén olimpiai kvótát szerző Chtchetinina Ioulia-Magyar Márk műkorcsolya párosunk bronzérme remek, de reményt keltő az első versenyén részt vevő Pavlova Mariia-Nagy Balázs kettős 7. helyezése is. Itt fontos megjegyeznem, hogy a januári, tallini Európa-bajnokságon mindkét párosunk részt vesz, és velük együtt 8 magyar versenyzőnk is ott lesz Észtországban. De visszakanyarodva a Budapest Trophy-ra; az Ignateva Mariia-Szemko Danijil jégtánckettősünk 6. és a Monaghan Emily-Fourati Iliász az alkotta duó 7. pozíciója is dicséretes. Bizonyították, hogy van bennük perspektíva.

Mariia Pavlova – Balázs Nagy (SKSE)


Ioulia Chtchetinina – Márk Magyar (HKA)

Mariia Ignateva-Danijil Szemko (HKA)

Bernadett Szigeti (PSE)

Regina Schermann (JKOR)

Júlia Láng (PSE)

Ahogy az utánpótlás sportolóinkban is, hiszen juniorjaink igazán szép sikereket értek el.

Így van! Papp Vivien aranyérme óriási eredmény, és annak ellenére nem várt meglepetés, hogy a két legutóbbi világkupán is a legjobb 10-ben szerepelt. Zsembery Katinka és Krizsanovszki Lili 9. és 10. helyezésének is örültünk, ám sokkal többre képesek ennél. Sajnos a junior fiúk mezőnyében 2. Berei József Mózes a kűrprogramban rontott, de az ezüstérme ma már szépen csillog! Pepe rövid időn belül a felnőtteknél is tényező lehet a világ élmezőnyében, de ehhez még magabiztosabbnak kell lennie, és a felkészülések során még többet kell dolgoznia. Jégtáncosaink, a Leveles testvérek, Réka és Balázs épphogy lecsúsztak a dobogóról és negyedikként végeztek. Szerencsére a márciusi junior világbajnokságig nekik is van még idejük csiszolni a technikán, például a ritmustáncon. Persze ehhez a következő versenyeken, például a december 6-i, budapesti Mikulás Kupán is szorgosan kell gyűjteniük a kvalifikációs pontokat.


Vivien Papp (HKA)

Mozes József Berei (SKSE)

A Budapest Trophy-n nemcsak a műkorcsolya ágazat sportigazgatójaként, hanem főszervezőként, kapcsolattartóként, pszichológusként és ki tudja, még hány szerepben tevékenykedtél?! Sikerült kipihenni a fáradalmakat?

Április közepéig tart a szezon, így pihenésre sem a sportolóknak, sem az edzői és a szakmai stábnak sincsen sok ideje. Egyre fáradtabbak leszünk, de kellemes teher ez, hiszen élünk-halunk a korcsolyasportért. Hiszünk benne, hogy a befektetett energiáknak, illetve a sok-sok munkának meglesz a gyümölcse és a szurkolóinkkal közösen szép sikereknek örülhetünk.

HUNSKATE media

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X