moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. szeptember 10.

Jól kezdett Schermann Regina – Lombardia Trophy, 1. nap

Népes, 32 fős mezőnyben szinte tökéletes rövidprogramjával a 7. helyet szerezte meg Schermann Regina a challenger versenysorozat első állomásán, az olaszországi Lombardia Trophyn. Szigeti Bernadett és Csernoch András a 20., Böröcz Máté a 21., Tóth Ivett a 28. helyről várhatja a kűrt.

Felnőtt műkorcsolyázóink számára is kezdetét vette a szezon, nem is akármilyen versennyel: a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) kiemelt sorozatának, a tízállomásos challenger sorozatnak az első megmérettetésén mutatták be rövidprogramjukat női és férfi versenyzőink. A jó bemutatkozáson túl ráadásul nagyobb tétje is van az olaszországi Lombardia Trophynak a mieink számára, ugyanis – a nőknél Láng Júlia felépülésének fényében – a tesztversenynek és ennek a versenynek az eredménye alapján dől el, hogy ki képviselheti hazánkat a 23-án kezdődő olimpiai pótkvalifikációs Nebelhorn Trophyn.

A bergamói challenger verseny első napja a női műkorcsolyázókkal indult, akik 32 fős mezőnyében három magyarért, Schermann Regináért, Szigeti Bernadettért és Tóth Ivettért szoríthattunk. Hármuk közül pedig a legfiatalabb, Regina szerepelt a legjobban, akinek tavalyi kűrjét alakították át rövidprogrammá, és akinek csupán a tripla lutzában jelzett egy negyed hiányt a technikai panel, az összes többi elemét, köztük két legmagasabb, 4-es szintű forgást is, hibátlanul kivitelezte, így a 7. helyről várhatja a kűrt.

„Nagyon izgatott voltam, hiszen elég rég nem voltunk külföldi versenyen – kezdte programja értékelését a Jégkorszak SE műkorcsolyázója, aki tegnap egy kis városnézéssel töltődött fel a megmérettetés előtt. – Már az edzések is jól mentek, tegnap és ma reggel is, és nagyon örülök, hogy sikerült így lefutnom a programomat. Habár a lutz mellett a lépéssorral és a beugrós forgással is volt egy kis gond, ezekre is figyelnem kell legközelebb. De éreztem, hogy fejben nagyon összeszedett voltam, és nem is engedhetek ki, hiszen ez még csak egy lépcsőfok volt, ugyanígy kell koncentrálnom holnap is. Ebben segít, hogy ilyenkor, a rövidprogram után mindig azt képzelem, hogy most kezdődik a verseny.”

Szigeti Bernadett, Schermann Regina és Tóth Ivett a csütörtöki edzésnapon

A szezon első courcheveli junior grand prix versenyén szereplő Szigeti Bernadett, aki az Amélie csodálatos élete című film zenéjére korcsolyázott, ugyancsak két 4-es szintű forgást mutatott be, a tripla-tripla ugráskombinációját azonban rontotta, és a tripla flipje sem volt tökéletes, így a Pavuk SE versenyzője a 20. helyet szerezte meg a rövidprogramban. Tóth Ivett (Hoffmann Korcsolya Akadémia), aki tavalyi rövidprogramját tartotta meg erre a szezonra, sajnos sokat rontott, így a 28. helyen áll.

Férfi műkorcsolyázóinknak, akik szintén tavalyi programjukat futották, ugyancsak nehéz dolguk volt, hiszen igen jó mezőny jött össze Bergamóban, világbajnoki résztvevőkkel, sőt, Eb-bronzérmes, valamint junior-világbajnoki bronz- és aranyérmes versenyzőkkel. Csernoch András (Sebestyén Korcsolya SE) és Böröcz Máté (Jégkorszak SE) rövidprogramjában is szerepelt a tripla axel, ám nem tudták jól kivitelezni, és több elemükben is hibáztak, így Andris a 20., Máté pedig a 21. helyről várhatja a vasárnapi kűrt az egyik amerikai versenyző visszalépését követően 23 fősre csökkent mezőnyben.

Böröcz Máté és Csernoch András a csütörtöki edzésnapon

Szombaton előbb bemutatkoznak a jégtáncosok – a három magyar kettős, Ignatyeva Marija (Ignateva Mariia) és Szemko Danijil, Yanovskaya Anna és Lukács Ádám, valamint Csiszér Emese és Lamasse Axel 11:55-kor, 12:06-kor és 13:25-kor lép jégre. Délután a női kűrökkel folytatódik a verseny – Tóth Ivettet 14:51-kor, Szigeti Bernadettet 16:19-kor, Schermann Reginát pedig 18:25-kor láthatjuk.


Eredmények


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Főkép: Synchro Skating Moments

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X