moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. március 3.

Irány Tallinn! – Junior-világbajnokság

Minden számban új bajnokot avatnak a héten Tallinnban! A szerdán kezdődő junior-világbajnokságon 43 ország 174 műkorcsolyázója és jégtáncosa méri össze tudását – köztük a magyar színeket az újonc Schermann Regina és az utolsó junior-vb-jén szereplő Marton Villő–Szemko Danijil-kettős képviseli.

Öt év után ismét az észt fővárosban gyűlnek össze a világ legjobb junior műkorcsolyázói és jégtáncosai. A junior-világbajnokság idén is a férfiak és a párosok rövidprogramjával indul szerdán, számunkra viszont a csütörtöki naptól, a jégtáncosok ritmustáncától kezdve válik igazán izgalmassá.

A 29 párt felvonultató mezőnyben hazánkat immár negyedszer Marton Villő és Szemko Danijil képviseli, akik tavaly Zágrábban csalódottan zárták az idényt, ugyanis nem sikerült bekerülniük a legjobb 20 közé. Kettősünk utolsó junioréve előtt a megújulás reményében edzőt váltott, és Moszkvába költözött, ám az ígéretes kezdést követően újból sérülés hátráltatta őket.

„Ebben a szezonban is sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nem is mi lennénk, ha nem így lett volna, de sikerült megbirkóznunk az akadályokkal. Ez a világbajnokság különleges számunkra, hiszen ez már a negyedik, egyben az utolsó vb-nk a juniorok között. Nagyon sokat készültünk, és mindent megteszünk, hogy méltóképpen zárjuk le karrierünknek ezt a szakaszát” – jelentette ki Villő és Danijil, akik kedden már kipróbálhatták a jeget, amelyet elsőre egy kicsit lassúnak, a csarnokot pedig meglehetősen melegnek találták, de mint mondják, a csütörtöki kezdésig lesz idő hozzászokni ehhez. 

Marton Villő és Szemko Danijil a Négy Nemzet Bajnokságon. Fotó: Ludwig Welnicki

Az elmúlt év érmesei ebben a szezonban már mind a szeniormezőnyben debütáltak, így a cím várományosaiként az előző év 4. helyezettjét, a junior grand prix sorozatot uraló amerikai Avonley Nguyent és Vadym Kolesniket, valamint a decemberi grand prix döntőben őket némiképp meglepetésre, mindössze 16 század ponttal legyőző és már a felnőttek között is szereplő grúz Maria Kazakovát és Georgy Reviyát, továbbá az orosz kettősöket említhetjük.

A nőknél ugyancsak izgalmas visszavágóra készülhetünk: a világkupa-döntő aranyérmese, a négyfordulatos toeloopot is ugró orosz Kamila Valijeva (Kamila Valieva) és az ezüstérmes amerikai fenomén, Alysa Liu, akinek a négyfordulatos lutz és a tripla axel 13 éves kora óta szerepel a repertoárján, nagy csatát fog vívni a junior-világbajnoki címért. A dobogóra Kamila edzéstársai, a másik két orosz induló, valamint a japán és dél-koreai versenyzők is odaérhetnek.

A pénteki rövidprogramban rekordszámú, 48 lány lép jégre, közülük pedig csak 24 mehet tovább a szombati kűrbe, így a mezőny lefeleződik. Az első világbajnokságára készülő Schermann Reginának nem lesz könnyű dolga, de tudása alapján mindenképp a továbbjutók közé várható – azért, hogy ezt a célt elérje, az utolsó pillanatig rengeteget gyakorolt.

„Az elmúlt hetekben igyekeztünk stabilizálni az ugrásaimat, illetve a koreográfián és a lépéssorokon nagyon sokat dolgoztunk, aminek, úgy érzem, meglett az eredménye. Kedd este érkezünk meg Tallinnba, így a szerdai edzésen már részt tudok venni – nyilatkozta a lausanne-i ifjúsági olimpia csapatversenyének bronzérmese, aki kanadai és orosz csapattársait is viszontláthatja Tallinnban. – Natalie-val [Natalie d’Alessandro kanadai jégtáncos] épp a napokban beszéltem, már nagyon várjuk, hogy újra lássuk egymást. A városra is kíváncsi vagyok, nem jártam még Tallinnban. A fő célom, hogy hibátlanul korcsolyázzak az első világbajnokságomon.”

Schermann Regina a Négy Nemzet Bajnokságon. Fotó: Ludwig Welnicki

A sorsolást a jégtáncosok számára szerdán, a lányok számára pedig csütörtökön tartják, így az, hogy versenyzőink pontosan mikor lépnek jégre a ritmustánc, illetve rövidprogram során, akkor derül majd ki.


További információk


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X