moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. november 23.

Hétvégén Budapestre költözik a Mikulás!

A 2015. november 28-án kezdődő Mikulás Kupára eddig 33 ország 442 sportolója jelezte részvételét.  Az ingyenesen megtekinthető egyhetes eseménysorozat idén – hagyományokkal szakítva – jégtánccal indul.

A rendezvény számtalan ez évi érdekességének egyike, hogy a hatalmas érdeklődés miatt megváltozott helyszín, a Tüskecsarnok ad otthont a fiatalok vetélkedésének, a már kinőtt, korábbi Gyakorló Jégcsarnok helyett, valamint, hogy a legkisebbek, az így  nevezett Chicks korosztály tagjai alig 7-8 évesek.

A magyar versenyzőknél a Mikulás kupa egyben válogató verseny is. Elsősorban a szenior nőknél, három legjobbunk méri össze tudását a januári Európa-bajnoksági kiküldetés második fordulójaként. A már kiküldetési szinttel rendelkező junior férfiaknál és jégtánc párjainknál pedig megkezdődik a több fordulóból álló versengés a hazai rendezésű Junior Műkorcsolya- és Jégtánc Világbajnokság indulási jogáért, mely esemény 2016. március 14-20. között várja majd közönségét Debrecenbe.

A Mikulás Kupa időpontja 2015. november 28. – 2015. december 4. A jégtáncosok hétvégéje 2015. november 28-29.

A nevezett versenyzők:       FS       ID

meghivo

Az esemény honlapja hamarosan itt megtalálható, ahonnan minden információ, az eredmények, az esemény galériája, on-line közvetítés elérhető.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X