moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. november 9.

Érik a dobogó

Remek rövidprogram után a harmadik helyről várhatja a kűrt Schermann Regina Rigában, a Volvo Open Cup 43 fős junior női mezőnyében. Jégtáncosaink megőrizték a ritmustánc utáni helyezésüket, majd a harmadik nap zárásaként szenior férfi műkorcsolyázóinkért szoríthattunk. 

Eddigi legjobb eredményét megjavítva 43 induló között a harmadik helyet szerezte meg a rövidprogramban Schermann Regina a Volvo Open Cup versenyen. Ugyan lépéssorára és két forgására alacsonyabb szintet kapott, mint az előző viadalokon, ugrásait és hátrahajlós forgását remekül kivitelezte – produkcióját 47 ponttal értékelték. Edzője elégedett tanítványa szereplésével, és úgy véli, erre a programra több pontot érdemelt volna.

„Eléggé lenyomták a pontokat, a lépéssor például biztosan nem csak 1-es szintű volt. Mivel a tesztversenyen a tripla flip sikerült, a Halloween Kupán pedig a tripla rittberger-dupla toeloop kombináció, a fő célunk az volt, hogy végre egy programban mindkettő összejöjjön. Erre koncentrált, ezért az előadás most valóban nem volt olyan átütő, de a lépéssor alatt azért már mosolygott” – mondta nevetve Regina edzője, Akopyan Gayane, aki azt is elárulta, nehezítésekkel készülnek a kűrre.

„A Halloween Kupán remek kűrt futott, de nem elégszünk meg azzal, folyamatosan igyekszünk nehezíteni a programot. A lutzot az edzéseken már stabilan ugorja, de versenyen még nem tudta bemutatni. Most viszont betettük a programba, és megbeszéltük, hogy ha az sikerül, a nemrég megtanult tripla toeloop-szimpla euler-tripla salchow kombinációt is megpróbálja, hiszen téthelyzetben is gyakorolni kell ezeket az elemeket.”

A junior grand prix versenyeken remeklő Láng Júlia ezúttal sajnos elrontotta kombinációját, és a másik két ugrásában is bizonytalan volt. Ugyanakkor szépen kivitelezett forgásainak és annak köszönhetően, hogy a komponensekre a mezőny második legmagasabb pontszámát kapta, a hibákkal együtt is 46 pontot gyűjtött. Ezzel az 5. helyre jött be, és mindössze bő egy pontra van a dobogótól.

Az ugyancsak a Pavuk SE-t képviselő Szigeti Bernadett a Halloween Kupához hasonlóan esett a tripla flipből, a többi elemét viszont szépen végrehajtotta, minden forgására a legmagasabb szintet kapta, így megjavította eddigi legjobb pontszámát, és a 9. helyről várhatja a kűrt.

Rabb Csengének idei első nemzetközi versenyén két ugrását is hiányosnak ítélték, de jó produkciót mutatott be Sia California Dreamin’ című számára, és ő is 40 pont fölé került. A sérüléssel küzdő Nagy Dóra szintén szépen helytállt, akárcsak edzéstársa, Csiszér Emese: bár esett a tripla salchowból, így nem tudta bemutatni kombinációját, a többi eleme jól sikerült, lendületesen korcsolyázott.

Junior műkorcsolyázóink után szenior jégtáncosaink léptek jégre. A jövő heti moszkvai grand prix-ra készülő Janovszkaja Annának és Lukács Ádámnak remek bemelegítés volt ez a megmérettetés: bár a ritmustáncra kapott pontjaikkal nem voltak elégedettek, a kűrben megközelítették a Halloween Kupán elért idei legjobbjukat, és a 6. helyen zártak.Monaghan Emily és Fourati Iliász ahogy minden eddigi versenyén, úgy most is megjavította eddigi legmagasabb kűrpontszámát, míg Jakucs Hanna és a pár napja vállsérülést szenvedő Galli Alessio több komoly hibát is vétett, így nem tudtak elmozdulni az utolsó helyről. „Nagyon izgultunk, ráadásul a program felétől úgy korcsolyáztam, hogy éreztem, megint kiugrott a vállam, és ez rányomta a bélyegét a produkciónkra. Remélem, legközelebb már nem jön közbe semmi, és zavartalanul versenyezhetünk” – mondta Alessio.

A harmadik nap a szenior férfi műkorcsolyázók rövidprogramjával ért véget, ám sajnos ez nem a mieink napja volt. Egyedül Böröcz Máténak sikerült jó produkciót bemutatnia: a Sportország SC korcsolyázója megugrotta a tripla axelt, és aztán sem engedett ki, a másik két ugráselemét is végrehajtva új legjobb pontszámot könyvelhetett el, így a négy fiú közül csak ő futhatja a második csoportban a kűrt.Edzéstársa, Maszljanko Alekszander viszont minden ugrásában hibázott: egy dupla-dupla, vagyis érvénytelen kombináció után elesett a felemelt kézzel ugrott tripla rittbergerből, és az axelben is bizonytalankodott. A Sebestyén Korcsolya SE versenyzői, Borovoj Alekszander és Csernoch András sem úszták meg esés nélkül, illetve nekik is gondjuk akadt a kombinációval, ugyanakkor András így is új idei legjobbat korcsolyázott.

Junior nők – rövidprogram utáni állás

Szenior férfiak – rövidprogram utáni állás

Szenior jégtánc – végeredmény

(Bruckner Nóra)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X