moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. február 28.

Bronzérem és egyéni csúcsok – Challenge Cup, 3–4. nap

Mind megdöntötték egyéni rekordjukat Hágában: Böröcz Máté a rövidprogramjára, Csernoch András a kűrjére, míg Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk mindkét programjára eddigi legmagasabb pontszámát kapta a Challenge Cupon, ami párosunknak a bronzérmet jelentette. 

Tavaly négy tized ponttal lemaradt a dobogóról, most viszont két magabiztos, új egyéni legjobb pontszámot érő produkcióval megszerezte a bronzérmet a Chtchetinina Ioulia– Magyar Márk-páros a hágai Challenge Cupon. Moszkvában készülő kettősünknek a rövidprogramban egyedül a kidobós ugrása volt egy kicsit bizonytalan, míg a kűrben az ugráskombinációjukban hibáztak – az összes többi elemükre pozitív kiviteli értékeket kaptak a bíróktól.

Ez már önmagában ünneplésre ad okot, de Ioulia és Márk számára ez a mostani bronzérem a szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bír.

„Közel sem volt ideális a felkészülésünk, ugyanis térdproblémával bajlódom – mondta el Márk a kűr után. – Az utóbbi időszakban úgy éreztem, olyan mélypontra kerültem, ahonnan nem tudom kirángatni magam. Két hete még alig bírtam lefutni a programot, és igazából mindketten küzdöttünk valamivel az edzéseken. Így a mostani teljesítményünk mentálisan hihetetlenül sokat jelent nekünk, és nagyon örülünk a pontoknak. De persze mindkét programban voltak hibák, ahogy az őszi grand prix-n és aztán a bajnokságban is látszott: van még ebben több. A világbajnokságig hátralévő pár hetet nagyon meg kell nyomnunk, hogy végre kihozhassuk mindkét programból a maximumot.”

A helyi szervezéssel a Hoffmann Korcsolya Akadémia párosának is meggyűlt a baja – olyan komoly problémáik, mint a női versenyzőknek vagy a jégtáncosoknak, szerencsére nem adódtak, de az első nap azzal szembesültek, hogy a bemelegítésre kijelölt hely túl alacsony és kicsi, így kint kellett volna melegíteniük. „Hideg ugyan nem volt, de nagyon erős szél fújt. Mi ezért a pálya melletti területen maradtunk, mire közölték, hogy az az újságírók számára kijelölt rész, de egy teremtett lélek sem volt ott. A kűr előtt meg az történt, hogy már ott várakoztunk a jég mellett, amikor szóltak, hogy tíz perccel később kezdünk, mint ami ki van írva” – mesélte Márk.

A tíz kettősből álló mezőnyből kimagasló kétszeres Európa-bajnok és sokszoros Eb- és vb-érmes oroszok, Jevgenyija Taraszova és Vlagyimir Morozov (Evgenia Tarasova és Vladimir Morozov) toronymagasan, negyven pontos fölénnyel győztek, az ezüstérem pedig a német Annika Hockéé és Robert Kunkelé lett.

A párosverseny érmesei. Fotó: Challenge Cup The Hague / Facebook

Nemcsak párosunk, férfi műkorcsolyázóink is egyéni sikereket könyvelhettek el Hágában: a rövidprogramban Böröcz Máté, a kűrben pedig Csernoch András futott új egyéni csúcsot. Előbbi versenyzőnk szombaton mindhárom ugráselemét teljesítette: a tripla axelt hibátlanul, a tripla flip-tripla toeloop ugráskombinációt és a tripla lutzot pedig kisebb hibával mutatta be, és most először valamennyi forgására megkapta a legnehezebb, 4-es szintet. Ezzel nemcsak hogy új egyéni legjobb pontszámnak örülhetett, a világbajnokságon való induláshoz szükséges technikai minimumpontszámtól alig két tized ponttal, a magyar bajnok Csernoch Andrástól pedig mindössze nyolc század ponttal maradt el. A kűrben viszont két szépen sikerült ugrást, a tripla axelt és egy tripla-tripla sorozatot követően több hibát is vétett, így összesítésben a 17. helyen zárt.

Magyar bajnokunk számára éppen fordítva alakult a verseny: a rövidprogramban a tökéletes dupla axel és tripla lutz-tripla toeloop ugráskombináció után a rittbergert szimplára ugrotta, ami érvénytelen elemnek számít, ezzel sok pontot hagyott a jégen.

„Nem tudom pontosan megmondani, mi történhetett. Miután két ugrásom jól sikerült, talán átfutott az agyamon, hogy meglehet a vb-minimum, és beütött a stressz. Sokba került ez az amatőr hiba” – összegzett Csernoch András, aki vasárnap aztán remekül korrigált: a tizenkét elemből csupán egy ugráskombinációt rontott el, az összes többire pozitív kiviteli értékeket kapott a bíróktól, és ezúttal forgásait is a legmagasabb szinten tudta bemutatni. Így ő a kűrben ért el új egyéni csúcsot és 9. helyet, ezzel pedig végeredményben a 13.-ról a 10.-re lépett előre.

Ráadásul ahogy a rövidprogramban Máté, a mai kűrben ő közelítette meg a világbajnokságra előírt minimumpontszámot: kevesebb mint egy pont hiányzott. Ez persze bosszantó, de Csernoch András nem ezt viszi haza erről a versenyről. „Visszanéztük, hogy tavaly ugyanitt negyven ponttal kevesebbet kaptam. Ha jövő ilyenkorra sikerül újabb negyven pontot javítanom, az már egészen más szint lesz.”

A párosversenyhez hasonlóan a férfiaknál is fölényes orosz győzelem született: a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Mihail Koljada (Mikhail Kolyada) a rövidprogramban ugyan rontott, így ott nem tudott elhúzni a többiektől, a kűrben viszont leiskolázta a mezőnyt. Az ezüst- és bronzérmet a franciák második és harmadik számú korcsolyázója szerezte meg – csak ezúttal nem abban a sorrendben, ahogy azt néhány hete a hazai bajnokságban tették: az ezüstöt Romain Ponsart, a bronzot pedig Adam Siao Him Fa vihette haza.

A műkorcsolya ágazat sportigazgatója, dr. Vardanjan Gurgen jövő héten kihirdeti a márciusi stockholmi világbajnokságra utazó csapatot.

Eredmények

További információk

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X