moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. szeptember 11.

„Bevált a taktika” – Lombardia Trophy, 2. nap

Megjavította egyéni legjobb pontszámát Schermann Regina, aki 100 pont fölötti kűrrel a 9. helyen végzett a Lombardia Trophyn. Szigeti Bernadett a 21., Tóth Ivett a 27. helyen zárt, míg jégtáncosaink a 13., 17. és 18. helyről várhatják a holnapi kűrt.

„A rövidprogram után mindig azt képzelem, hogy most kezdődik a verseny” – árulta el Schermann Regina tegnap, hogy hogyan szokott készülni a kűrre. És ez be is jött, a Jégkorszak SE műkorcsolyázója ugyanis egyetlen tripla salchow kivételével minden elemét – köztük két tripla lutzot és két 4-es szintű, azaz legnehezebb forgást is – hibátlanul mutatta be ma a Sherlock Holmes című film zenéjére. Így pozitív kiviteli értékeket gyűjtve eddigi legmagasabb technikai pontszámát kapta, de a komponenseit (mint például korcsolyázótudás, előadásmód) is most értékelték a legjobban.  Ezzel a kűrben és összetettben is megdöntötte egyéni csúcsát, és a 9. helyen zárta a szezon első megmérettetését.

„Bevált a taktika, nagyon örülök, hogy ismét sikerült fejben összeszednem magam, és az elsőtől az utolsó elemig koncentrálni. És annak is, hogy a komponenseket is így értékelték, mert épp azt beszéltük Tündivel [Sepa Tünde, Regina egyik edzője] a verseny előtt, hogy most látják majd először a programomat, reméljük, tetszeni fog a bíróknak, és hát úgy látszik, tetszett nekik. A következő versenyig, amely valószínűleg a linzi junior grand prix lesz október elején, szeretnénk a rittbergert és a tripla-tripla kombinációt is újra beépíteni a kűrbe” – mondta Regina, aki most, hogy a jégen már teljesítette a kitűzött célt, a hazautazásig a város felfedezésére koncentrál. – Este visszamegyünk a várba, mert nagyon szépek ilyenkor a fények, holnap pedig, miután a fiúk végeznek, teszünk egy kört a városban, igyekszünk maximálisan kihasználni az itt töltött időt.”

 A Pavuk SE és a Hoffmann Korcsolya Akadémia műkorcsolyázóinak, Szigeti Bernadettnek és Tóth Ivettnek sajnos nem sikerült ilyen jól a kűr – három esés mellett kisebb hibákat is vétettek az ugráselemekben. A forgásokat tekintve viszont Betti háromból kettőn, Ivett pedig egyen javítani tudott a tesztversenyhez képest – ezekre a legmagasabb, 4-es szintet kapták, és előbbi a 21., utóbbi – a német versenyző visszalépésével – a 27. helyen fejezte be a Lombardia Trophyt.       

A Hoffmann Korcsolya Akadémia három jégtánckettőse is megkezdte szereplését – kettő közülük ráadásul most debütált a nemzetközi mezőnyben. Nem meglepő hát, hogy a háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnoki résztvevő Yanovskaya Anna és Lukács Ádám végzett legelőrébb a mieink közül. Ám Michael Jackson slágereire korcsolyázó kettősünk nem fogott ki jó napot: Annának rögtön az első pár lépés után leakadt a korcsolyája, és elesett. Ez a váratlan hiba megzavarhatta őket, ugyanis a kötelező tánc első része és a lépéssor is gyengébb volt, mint a tesztversenyen, a twizzle-sort és az emelést azonban a tőlük megszokott módon a legmagasabb, 4-es szinten kivitelezték, és minden elemükre pozitív kiviteli értékeket kaptak. A 13. helyről javíthatnak a holnapi kűrben.

Újonc párjaink közül a tavalyi szezonban hazai versenyeken már induló Csiszér Emesének és Lamasse Axelnek sikerült egy kicsivel jobban a nemzetközi bemutatkozás, akik Beyoncé dalaira koreografált ritmustáncuk minden elemének nehézségi szintjén javítani tudtak a tesztverseny óta. Habár a twizzle-sorban Axel bizonytalankodott, Emese magasabb szintet kapott az övére, míg a kötelező tánc második részében Axel javított, de a kötelező táncuk első felét, a lépéssorukat és az emelésüket is nehezebbnek értékelte a technikai panel. A bírók pedig – a twizzle-sort leszámítva – minden elemüket pozitív kiviteli értékekkel jutalmazták, és a 17. helyre sorolták őket.

Edzéstársaik, a Two Feet számaira korcsolyázó Ignatyeva Marija (Ignateva Mariia) és Szemko Danijil nemcsak a nemzetközi mezőnyben, hanem egymás oldalán is most mutatkoztak be. Jól is kezdték ritmustáncukat, egy szép, 4-es nehézségi fokú twizzle-sorral, a kötelező tánc rész azonban nem sikerült, és a lépéssoruk végén egy esés is becsúszott, így a 18. helyről várhatják a folytatást.  

A verseny vasárnap délben a férfiak, majd 16 órától a jégtáncosok kűrjével folytatódik – előbbiek mezőnyében Böröcz Máté 12:21-kor, Csernoch András 12:29-kor lép jégre, míg utóbbiaknál Ignatyeva Marijáért és Szemko Danijilért 16:21-kor, Csiszér Emeséért és Lamasse Axelért 16:29-kor, Yanovskaya Annáért és Lukács Ádámért pedig 17:07-kor szoríthatunk. 


Eredmények


HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Főkép: Synchro Skating Moments

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X