moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. december 14.

Téli Universiade – Jégtáncosaink a 11. helyen állnak a rövidprogram után

A pénteki nap utolsó magyar érdekeltségű versenye a jégtánc volt, a mezőnyben a Turóczi – Major párral.

Jégtáncosaink a 11. helyen fejezték be a rövidprogramot.

„Hibátlanul megfutottuk, amit elterveztünk, mégis gyengébb pontokat kaptunk. Nagyon bízom benne, hogy a holnapi kűrre jobb pontokat fogunk kapni.” – mondta közvetlenül a verseny után Turóczi Dóra.

„Nincs nagy lemaradásunk a többiekkel szemben, remélem sikerül ledolgoznunk holnap. A csárdást táncoljuk majd, amit azért választottunk korábban, mert Budapesten lesz az Európa-bajnokság januárban.” – tekintett előre Major Balázs.

TurócziMajor_1

„Csalódott vagyok, gyengébb pontokat kaptunk, illetve nem kaptuk meg azt a nehézségi fokot a kötelező táncra, amit a teljesítményük alapján úgy érezzük, hogy megérdemeltünk volna. A rövidprogramon belül a táncnak ez a része meghatározó a végeredmény szempontjából. A technikai panel versenyről versenyre változik, mindenkinek más a szempontja, ezért még mindig jelentős az emberi tényező. Minimális hátrányunk van a többiekhez képest, bízom benne, hogy a kűr után bekerülünk a legjobb tízbe.” – nyilatkozta Berecz Ilona, Balázsék edzője.

A rövidprogram után a francia Carron Pernelle / Jones Lloyd pár áll az élen.

Szombaton negyed kilenckor lép ismét jégre Dóri és Balázs.

A jégtánc versenyt a helyszínen tekintette meg Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság vezetője is.

Deregán Gábor – Trento

Fotó: Kovács György MEFS

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X