moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. október 6.

Konfettieső Finnországban

Konfettit szedegethettek a jégtánckettősök a bemelegítés alatt a Finlandia Trophyn, sőt, olyan is akadt, akinek félbe kellett szakítania a programját az aláhulló darabkák miatt. A tangó után a sérülésből visszatérő Janovszkaja Anna és Lukács Ádám a 8., az első szezonjában versenyző Monaghan Emily és Fourati Iliász pedig a 10. helyen áll.  

Szokatlan helyzet nehezítette ma a jégtáncosok dolgát Finnországban: folyamatosan konfettidarabkák estek a jégre, így a bemelegítés alatt több versenyző is azokat szedegette, nehogy rákorcsolyázzon valaki, és esés legyen a vége.

A másodikként jégre lépő Monaghan Emilyt és Fourati Iliászt szerencsére nem hátráltatta ez a körülmény. Bár néhány bizonytalanság miatt ezúttal nem gyűjtöttek annyi pontot, mint szeptemberben Salt Lake Cityben, a mindössze harmadik nemzetközi viadalán szereplő kettős most is szép tangót mutatott be, és a 10. helyről várja a folytatást.„Nagyon élveztük a programot, úgy érezzük, ma jobban adtuk elő, mint három hete. Holnap mindenképp szeretnénk tiszta kűrt futni, és megjavítani a Salt Lake Cityben kapott pontjainkat. Mindent megteszünk, hogy méltóképpen képviselhessük Magyarországot” – nyilatkozta Emily és Iliász.

A magyar közönség már izgatottan várta Janovszkaja Anna és Lukács Ádám visszatérését, akik a lány sérülése miatt az augusztusi tesztversenyen nem tudtak részt venni. A flamenco- és tangózenére koreografált ritmustáncukban több elemet sem a maguktól elvárt szinten teljesítettek, a twizzle-soruk viszont a legnehezebb, 4-es szintet kapta – 54 ponttal a 8.-ak a kűr előtt.

„Érdekes verseny volt, nem gondoltam volna, hogy ma jeget is kell takarítanom – mondta nevetve Lukács Ádám. – Őszintén szólva nem ilyen eredményre számítottunk, de tudjuk, hol hibáztunk. A fő, hogy végre elkezdhettük a szezont, ugyanis a vállsérülésem, majd Anna bokasérülése miatt több versenyt is vissza kellett mondanunk. Az az 5-6 hét, ami kimaradt a nyári felkészülésünkből, egyértelműen nyomot hagyott a mai produkciónkon, de túllépünk ezen, és minden erőnkkel a holnapi kűrre koncentrálunk.”

Európa-bajnoki 14. helyezett jégtáncosunk azt is elárulta, hogy a közönség idén teljesen más típusú kűrt láthat tőlük, mint a tavalyi szezonban. „Szerettünk volna Az Operaház fantomjától merőben eltérő programmal készülni, valami olyasmivel, ami nemcsak a nézőknek, a bíróknak is újdonságot jelenthet. Nyikolaj Morozov nagyon modern, táncos kűrt állított össze nekünk, amiben egy kis kortárs, egy kis hip hop, ugyanakkor latinos és lágyabb részek is vannak. Hiszem, hogy ez egy jó program, és tetszeni fog a közönségnek, remélem, holnap sikerül úgy bemutatnunk, ahogy tervezzük.”

A konfettiesőnek minden bizonnyal Ádámék edzéstársai, az orosz Alekszandra Sztyepanova és Ivan Bukin örült a legkevésbé: a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmeseknek meg kellett szakítaniuk a programjukat, melyet csak hosszú percek múlva folytathattak, miután a virágszedő kislányok összegyűjtötték a menet közben a jégre hullott darabkákat. Ez a kis közjáték szerencsére semmit nem vont le a produkciójuk értékéből: a kötelező tangó mellett paso doble ritmusokra futott, elképesztően energikus programjukkal nagy előnnyel vezetnek. Habár ikonikus, guggolós twizzle-sorukat a bírók ezúttal a leggyengébb, 1-es szinttel értékelték, az elemek minőségi kivitelezésének köszönhetően a kiinduló technikai pontszámot sikerült még 12 ponttal megfejelniük, és a szezonkezdő versenyükön rögtön megközelítették a 80 pontos álomhatárt.

A második és a harmadik helyen jelenleg a többszörös világbajnok Gabriella Papadakisszal és Guillaume Cizeronnal egy csapatban készülő spanyol és kanadai kettős áll. Olivia Hurtado és Adrian Diaz klasszikus, szenvedélyes tangója 72 pontot ért, amivel megjavították eddigi legjobb pontszámukat.

Az oroszokhoz hasonlóan Carolane Soucisse és Shane Firus is csak két részletben tudta bemutatni programját. A ruhájukat látva azonnal sejteni lehetett, hogy nem szokványos tangót látunk majd tőlük – a hip hoppal kevert, modern tangójuk a legnehezebb volt a mezőnyben. Végül valamivel alacsonyabb kiviteli pontjaik és komponenseik miatt a harmadik helyet szerezték meg, és szintén új egyéni legjobbal követik edzéstársaikat.

 

FINLANDIA TROPHY, ESPOO

Jégtánc – ritmustánc utáni állás: 1. Alekszandra Sztyepanova–Ivan Bukin (orosz) 79,16, 2. Olivia Smart–Adrian Diaz (spanyol) 72,61, 3. Carolane Soucisse–Shane Firus (kanadai) 70,79, …8. Janovszkaja Anna–Lukács Ádám 54,95, …10. Monaghan Emily–Fourati Iliász 46,55

(Bruckner Nóra – Fotó: Antti Lehto, Irina Tsimfer)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X