moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. szeptember 4.

Kitűnő magyar eredmények a 2. junior világkupa versenyen Ostravában

Junior műkorcsolyázóink kitűnő teljesítményt nyújtottak a 2. junior világkupa versenyen Ostravában. Medgyesi Fruzsina megtartotta az előkelő 8. helyét a kűr után is, Alekszander Maszljanko pedig a 17. helyről a 12.-re javított .

am_kur

Engi Klári, pontozásos ágazati igazgató gyorsértékelése az ostravai JGP-ről:

“Ma Medgyesi Fruzsina és Alexander Maszljanko futottak kűrt.

Fruzsi kora délután lépett jégre utolsó előtti csoportban ötödiknek. Programja kiemelkedett a mezőnyből, az összekötő elemeket még a bírói értekezleten is dicsérték. Ugrásai jól sikerültek. A 30 fős mezőnyből, megőrizve a rövidprogram utáni pozíciót, a 8.helyen végzett.

Alex hibátlan korcsolyázással, szintén nagyszerű koreográfiával csoport utolsó előttiként futotta programját a 24 fős mezőnyben. Végig ugyanazzal az energiával, koncentrálva az elemekre, kűrjével 5 helyet lépett előre! Így a 12. helyen fejezte be a szezon második, de számára első JGP versenyét.

Jakucs Hanna es Illés Dániel jégtáncosok számára, már péntek délután befejeződött a viadal és a szinten előkelő 10. helyen végeztek. Jó korcsolyázással őrizték meg a rövid után megszerzett helyüket.

Tudjuk, hogy sok munka áll még mindenki előtt, de a tavalyi eredményekhez képest nagy előrelépés, hogy versenyzőink kiegyensúlyozottan, jól teljesítettek már az ilyen korai szakaszban is, ezen az igen fontos junior megmérettetésen.

A csapat 8. ,10. ,12. helyen zárt, szép teljesítmény!

” GRATULÁLUNK!

ostrava1

A versenyen pontozóbíróként tevékenykedő Soós Attila a Facebookon gratulált a szép idénykezdéséhez:

Hatalmas gratuláció a csapat minden tagjának itt is !

Szenzációsan szerepeltek a szezon első Junior GP. versenyén Ostravában (Fruzsi 8.hely, Hanna-Dani 10.hely, Alex 12.hely). Remek kezdete volt ez az idénynek! Jó volt magyar bírónak lenni és hallgatni a sok dicséretet külföldi bírótársaimtól. Itt szeretnék gratulálni Hoffmann Nóra -nak is Fruzsi és Alex profi programjaiért. Több bíró is kiemelte és példaként hozta fel náluk a transitions-t !

Hannát és Danit is dícsérték a bíróin, a choreo spin-jük a legjobb 3-ba tartozott a bírók szerint.

Természetesen az összes edzőnek, Zsófinak, Gayane-nek, Robertonak is jár az óriási gratuláció. Good job !

Csak így tovább mindannyian !!

A verseny eredményeit itt megtalálják.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X