moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2009. augusztus 29.

Junior műkorcsolyázó és jégtánc Grand Prix

Három földrész, 28 országának, 87 műkorcsolyázó és jégtáncosa vesz részt a a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség ( ISU ) budapesti junior Grand Prix versenyen.

Olimpiai kvalifikációs versenyre készülnek

Az ünnepélyes megnyitó keretében a szeptember végén Oberstdofban sorrakerülő vancouveri pót-kvalifikációs versenyre készülő Sebestyén Júlia és a Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtánc kettős sikerrel mutatta be rövid illetve originál programját .
Sebestyén Júlia elmondta, hogy január óta nem versenyzett így nagyon örült, hogy közönség előtt jégre léphetett, s bemutathatta rövid programját. Nagyon bizakodóan készül, az edzéseken is jó formát mutat, , reménykedik abban, hogy a szeptember 24.-i obersdorfi versenyen sikeresen szerepel, s negyedszer kivívhatja az olimpiai szereplés jogát.
Az elmúlt idény sorozatos balszerencséjét már elfelejtve hasonlóan jó formában reménykedve készül a Hoffman, Zavozin kettős is.
Nóra balesete után már teljesen rendbe jött. Jelenleg Budapest és Moszkva között ingázva készülnek a pót-kvalifikációra.
Edzőjük Nagy Sándor elmondta, hogy várhatóan nyolc páros verseng majd öt olimpiai részvételért, s a Hoffmann,,Zavozin kettős számára nem okozhat gondot az olimpiai kvóta megszerzése. Az olimpián azonban csak akkor vehetnek részt, ha addig Maxim Zavozin megkapja a magyar állampolgárságot.

Női verseny: Orosz arany érem

A junior nők GP mezőnyében kimagaslott az orosz Polina Shelepen. A pontozók a rövid programban és a kürben is őt látták a legjobbnak.
A rövid program után még a második helyen állt az amerikai Allie Kawamura, de a kürben hibázott, s így visszacsúszott a negyedik pozícióba.
Honfitársa Angela Maxwell a kürben elért második helyével, a végső sorrendben is a második helyet szerezte meg.
Megbízhatóan versenyzett, s a dobogó harmadik fokára ért fel a japán Haruka Imai.
A három magyar korcsolyázó közül a legelőkelőbb helyen Chelsea Rose Chappa végzett, igaz a kűrt ő is elrontotta, s teljesítménye a 19. helyre volt elég.
Griga Judit és Forgó Fanni a mezőny hátsó felében a 26. és 28. helyen végzett a 31 fős mezőnyben.
chippa
Chelsea Rose Chappa
forgo
Forgó Fanni
griga
Griga Judit

A női verseny végeredménye

Férfi verseny: Amerikai fölény helycserével

A rövidprogram után két amerikai műkorcsolyázó állt az élen a férfiak versenyén. Kettőjük között csupán 0.83 pont volt a különbség.
A kürben aztán megfordult a sorrend. A rövid programban második Richard Dornbush nyerte a kürt, s ezzel az összetett versenyt is. Honfitársa Grant Bush végzett a második helyen.
Az első nap után még a harmadik helyen állt a japán Takuya Kondoh, de a kürben igen bizonytalan volt, s így vissza csúszott az ötödik pozicióba.
A szombati szabadkorcsolyázásban a két amerikai mögött két orosz férfi végzett. Közülök Zhan Bush nyakába került a bronz érem.
A két magyar Andráska Krisztián és Forgó Kristóf is helyet cserélt az összetettben, s a 20 fős mezőnyben a 19. illetve 18. helyen végzett.

A férfi verseny végeredménye

Jégtánc: Fölényes orosz győzelem, magyarok a közép mezőnyben

A jégtáncosok a Westminster Waltzel bemutatásával kezdték meg három napos versenyüket, majd pénteken az originál programot mutatták be.
A befejező nap, szombaton pedig a kürrel zárták a versenyüket.
A pontozók mindhárom nap az orosz Elena Ilinykh, Nikita Katsalapov duót látták a legjobbnak, így győzelmük teljessen megérdemelt volt.
Az ezüst érmet a junior világbajnoki 7., kanadai junior bajnok Karen Routhier, Eric Sauce-Acelle kettős szerezte meg.
Az olasz Lorenza Alessandrini, Simone Vanturi mindhárom nap a negyedik helyen végzett, de mivel az amerikai Piper Gilles, Zachary Donohue duó az utolsó nap csak a hatodik legjobb kürt mutatta be, így az olaszok eléjük kerültek, s bronzérmesek lettek.
A 18 fős mezőny egyetlen magyar jégtánc kettősét Turoczy Dórát és Major Balázst a pontozók a kötelező táncban a 10., míg az originálban és a kürben a 9. helyre rangsorolták.
Az összetettben 0.36-dal maradtak el a 9. helyezett kínai kettőstől.

A jégtánc verseny végeredménye

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X