moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. március 13.

Junior Műkorcsolya és Jégtánc VB: Pályán a Moscheni – Lukács páros

Szerdán megkezdődött Szófiában a Junior Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokság. Mi magyarok már az első napon érdekeltek voltunk, a Carolina Moscheni – Lukács Ádám jégtánc páros révén.

IMG_2114_k
Versenyzőink a sorsolás alapján hatodikként, a második csoportban, futották rövid programjukat. Az egyenes lépéssorba csúszott egy apróbb hiba, ami összességében három pont mínuszt eredményezett, így a 16. helyen fejezték be a napot. Rövid programjuk további része jól sikerült, hozták a szintjüket, amit a kapott pontok is alátámasztottak. Jelenleg olyan párok vannak előttük, akiket az év folyamán szinte mindig megelőztek. Gyakorlatilag két pont a lemaradásuk a 12. helyhez képest, sűrű a mezőny közepe. A lemaradás behozható, bízunk benne, hogy párosunknak ez erőt ad és egy remek kűrrel előrébb fognak tudni végezni első junior vb-jükön.

Carry és Ádám negyedikként, az első csoportban, futja majd a kűrt pénteken, várhatóan magyar idő szerint 18.28-kor.

Tóth Ivett sorsolására csütörtökön kerül sor, először pénteken lép jégre a rövid programmal. A lányok versenye magyar idő szerint 10 órakor kezdődik.

IMG_2070_k

/fotó: Bálint Csaba/

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X