moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 7.

Szófia jegyében

A szezon utolsó világkupaversenye rajtol pénteken Torinóban: a férfiváltónk a vk-rangsor első helyéről várja a megméretést.

Ugyan nem mindenki van száz százalékos állapotban, és a drezdai világkupához képest a csapat létszáma is megcsappant, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott mégis felkészülten várja a torinói vk-viadal pénteki rajtját.

„Bácskai Sára Luca továbbra is érzi drezdai sérülését, fáj a háta. Sziklási András meghűléses betegséggel küzd, Liu Shaolin ugyan kevésbé panaszkodik, de bokája továbbra is érzékeny –kezdte beszámolóját Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. – Emellett összesen heten vagyunk, ez pedig nem ideális az edzéseken, csütörtökön például a horvátokkal futottunk együtt. Nekünk jó volt, hiszen mi sokat modellezzük a váltófutást, de nekik is, mert segítettünk egy-két technikai kérdésben.”

S hogy miért kisebb a csapat létszáma Torinóban, mint volt egy héttel korábban Drezdában?

Liu Shaoang megsérült az előző vk-viadalon, a fiatalabbik testvért Budapesten már meg is műtötték, jelenleg pihenőjét tölti, a további két hiányzó kapcsán Bánhidi Ákos a következőket mondta: „Somogyi Barbara az Európai ifjúsági olimpiai fesztiválra szerzett indulási jogot, az a verseny hétfőn kezdődik, Knoch Marta pedig a drezdai világkupaverseny előtt napokig magas lázzal küzdött.Mivel a női váltó világbajnoki szereplésének már csak matematikai esélye maradt, és az is nagyon minimális, úgy döntöttünk, hogy Torinóban csak Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca szerepel a hölgyek mezőnyében, a másik két lány Drezdából hazautazott.”

A minimális esélyek valóban azok, hiszen a lányoknak hozniuk kellett volna Torinóban a B-döntő második helyét – viszont ezzel párhuzamosan a vb-ért harcoló bombaerős négy csapat közül kettőnek is a tizenkettőn kívül kellett volna végeznie…

A szakmai stáb döntése teljesen érthető és logikus tehát, és szerencsére a március 8. és 10. közötti világbajnokságon azért érdekeltek leszünk a váltóversenyeken során, mégpedig a férfiak között.

A fiúk jelenleg az első helyen állnak az összetett vk-rangsorban, és az a céljuk, hogy ezt a pozíciót megtartsák a torinói világkupaversenyen is – a rangsornak a vb sorsolásakor van jelentősége (és ez igaz minden egyéni távra is).

„Nyerni persze mindig jó, és ezúttal is harcolunk majd a minél jobb helyezésekért, de mindaz, amit a drezdai vk előtt mondtam, érvényes Torinóra is: ez csak egy felkészülési állomás a világbajnokság előtt. Amellett, hogy készülünk a versenyre, edzünk is, és igyekszünk a terhelést úgy adagolni, hogy a versenyzők edzettségi állapota javuljon, és az a megméretés után ne lefelé induljon meg” – avatott be a szakmai részletekben az edző.

A világkupa-sorozat sajátossága, hogy egy-egy állomáson egy távot kétszer rendeznek meg, ez Torinóban az 500 méter. Az eddigi tapasztalatok alapján a csarnokban a jég koszos és meglehetősen puha, ez pedig az olyan technikás korisoknak, mint a mieink, nem feltétlenül kedvez, ennek ellenére, vagy éppen ezért: hajrá, fiúk, hajrá, lányok!

A rövidpályás gyorskorcsolyázók mellett gyorskorcsolyázóink is jégre lépnek a hétvégén: Dieterle Fabian és Bejczi Botond az olaszországi vk-döntőben versenyeznek, előbbi a neo-szenior, utóbbi a junior kategóriában.

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Illefalvi Zsolt

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X