moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. január 4.

Nagy Konrád kettős csúcsjavítása 1000 méteren!

2015_Lykovcan_Nagy_gyorskori_foto
Igazán ráijesztett az időjárás vasárnap reggel a gyorskorcsolyázók Sprint  Összetett Bajnokságára igyekvőkre, a havazás azonban épp elállt és a jeget bemelegítésre már sikerült problémamentesen elkészíteni. A megmérettetés ismét a férfiak 500 méteres versenyével kezdődött. A vasárnapi extra nehézségi feladatot a gyorskorcsolyázók számára az erős szél jelentette.

Meg is látszott ez a fiatalabbak teljesítményén, de a negyedik párban induló Nagy Konrád a szegedi Dékány Szabolcs ellenében ezen a napon nagyon dinamikusan kezdett, így is a “váltó egyenesben” már látható volt a nagy küzdelmük a széllel szemben, majd az eléggé kritikus felső kanyarból a célegyenesbe fordulva ismét rákapcsolt Konrád és végül a tegnapi futásától egy kicsit lemaradva ért a célba. Időeredménye 39.59 másodperc, amely 19 század másodperccel lassabb a tegnapi 500-as eredményénél.

A hölgyek 500 méteres versenyében szemtanúi lehettünk annak, amit rég láttunk a Városligetben. A szépen sikló Lykovcán Ágota 43 másodperc alatt száguldott át a célvonalon,ideje ezúttal 42.62 másodperc. Ilyen eredménnyel már rég kényeztették a szakértő szurkolókat a Városligeti Műjégen. Most jelentős különbséggel, 1.19 sec-al verte ellenfelét ezen a távon, ami sokkal meggyőzőbb mint a tegnapi 3 tizedes különbség volt.

Az 1000 méteres távra 9 órakor került sor. A szél még mindig nagyon kavargott és erősen fújt a városligeti híd felől a jégpálya irányába, neki Vajdahunyad várának. Az első párokban a fiatalabbak versengésében már látható volt, hogy nagyon nehéz lesz ez a mai 1000 méteres táv. A tatabányai Remete Solt villantott először egy egyéni csúccsal, meglebegtetve a többiek előtt akár egy jobb eredmény reményének lehetőségét. Aztán jött a favorit pár, ismét Nagy Konrád (Főnix SE) és Dékány Bence (SZKE) álltak az 1000 méteres rajthoz. Azt kell mondjuk, hogy Nagy Konrád nem sok esélyt adott Dékánynak, mert hihetetlen dinamikus kezdéssel elhúzott már az első 300 méteren az ellenfelétől. Majd egy igen gyorsnak számító 28.26-os első kört korcsolyázott, amiből következtethettük volna a nagyon jó eredmény lehetőségét…, de a szél a váltó egyenesben továbbra is erősen fújt. Ekkor Konrád az alsó kanyarból szűken kifordulva, rég látott dinamikával a szelet támadva ritmust váltott és a sebességét nem veszítve fordult a felső kanyarba. Edzője, Peter Mueller a szelet túlharsogva biztatta és valóban, mintha nem veszített volna a ritmusából, a célegyenesben nagy sebességgel ért a célba, eredményét a Finish Lynx azonnal közölte: 1:15.98 másodperc, új pályacsúcs és országos belföldi csúcs, azaz a legjobb belföldi eredmény is egyben (régi pályacsúcs és belföldi csúcs: 1:16.02 Baló Zsolt, 2001.01.28).

A női 1000 méteres táv kis meglepetést okozva heves küzdelmet hozott a fiatalok között az 5. és 6. helyért, amelyben ezúttal a TDKE-s Rigó Nikolett került ki győztesen. Az utolsó, azaz a favorit pár futamára röviddel fél 10 előtt került sor. Lykovcán Ágota (SPSC) nagyon szépen és dinamikusan korcsolyázott. A szemre szépnek mondható stílusát még az erős szél sem tudta ezúttal megzavarni, azaz erőből korrigált a kritikus pillanatokban. Azonban a szembeszeles egyenesek sokat kivettek belőle, így 4 másodperccel lassúbb volt mint tegnap, eredménye 1:29.52 másodperc, és így is több mint 5 másodperccel verte ellenfelét. „A bajnokságok a győzelemről szólnak és nem a nagy időeredményekről” tartja a régi mondás – és valójában ezt láthattuk a mai, befejező napon a Városligeti Műjégpályán. Az esélyesek nyertek és Nagy Konrád rekordjaihoz gratulálunk.

A bajnokság 2. napjának eredményei:
500 méter,
1000 méter,
Összetett eredmények

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X