moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. november 27.

Gyorskorcsolya Inzell: Dékány két egyéni csúcs – Orosz két dobogó

2014_11_23_Inzell_gyorskorcsolya
Három magyar versenyző vett részt Inzellben a hétvégén, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség /ISU/ által szervezett nemzetközi versenyen. Két hölgy, Válóczi Boglárka és Orosz Beáta, valamint egy fiú, Dékány Bence. Utóbbi 500-on, és 5 000-en is egyéni csúcsot futott, míg Betty kétszer zárt dobogós helyen.

A magyar csapat Blednik László edző vezetésével, a versenyt megelőző héten, a helyszínen edzőtáborozott. Hétfőtől péntekig napi két jeges edzés szerepelt a programban, kiegészítve konditermi és futó edzéssel. Mindhárom versenyző személyre szabott, egyéni edzésterv alapján végezte a feladatokat.

A kétnapos ISU versenyen, egyetlen magyar fiúként, a 21 éves Dékány Bence indult, és két távon is egyéni csúcsot futott! 500 méteren és 5000 méteren sikerült megjavítania korábbi legjobbját, előbbin huszadik, utóbbin nyolcadik lett.

Orosz Betty kétszer is dobogós helyen végzett, 500-on egy második, majd egy harmadik helyet ért el. A tavalyi Universiadén is rajthoz álló versenyző 1000-en 4., míg 1500-on 7. helyet szerzett.

Válóczi Boglárka, aki korábban már teljesítette a junior világkupa szintet, 1000-en 9., míg 3000-en 13. lett, mindkét távon megközelítve a junior VK kvalifikációs idejét. A mindössze 19 éves ifjú tehetség 500-on 18., 1500-on 16. lett.

Gratulálunk a fiatalok szép eredményeihez!

A fotón balról jobbra Orosz Betty, Válóczi Boglárka, Blednik László és Dékány Bence szerepel.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X