moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. április 14.

Rövid hazai látogatáson Budapesten Nagy Konrád

A pjongcsangi olimpiára és a következő évad kvalifikációs versenyeire készülő Nagy Konrád gyorskorcsolyázó a szezon végével hosszabb pihenőt kapott. Ezt kihasználva két hétre hazajött a családjához a kanadai Calgariból, de vasárnap már megy is vissza.

„Februárban lezárultak az Európa- és világkupák. Ezt követően már csak egy verseny volt hátra Calgaryban, a világ leggyorsabb jegén. Az Oval Final-re sokan érkeztek Kínából, Koreából, Norvégiából, Hollandiából. Erős mezőnyben jó nemzetközi lehetőség volt megmutatni, kiben mi van. Próbáltam odafigyelni. Főleg az 1500 méterre. Egy héttel előtte országos csúcsot korcsolyáztam 500 méteren, úgyhogy számítottam rá, hogy jó lehetek. Próbáltam a sprint távokon is – 500 és 1000 méteren – megismételni azt az eredményt, amit előző héten korcsolyáztam. Sajnos, nem úgy jött össze, ahogy én akartam, de 1500 méteren összeszedtem magam, odafigyeltem minden egyes lökésre és ez így jól jött ki. Az 1:44.16-ot már hamarabb terveztem. A verseny előtt, amikor készültünk, 1:45,25 volt az egyéni csúcsom, így az volt a cél, hogy mindenképpen 1:45 alatt korcsolyázzak. Nagyon jól éreztem magam a futam után. Tudtam, hogy valamivel gyorsabb lesz, de ilyen jó eredményre nem számítottam.

Van honvágyam. Hiányzik a családom, s a barátaim, de jól telnek a napok Calgaryban. Sikerült beilleszkednem. Egy volt kanadai válogatott korcsolyázóhoz költöztem. Nála lakok, közel a jégpályához. Ő most segédedzősködik a csapatnál. A kanadai válogatottal készülök. Ideálisak a körülmények. Van egy fedett pálya, az egyik leggyorsabb a világon. Remek a csapat. Háromszoros olimpiai érmes 10.000 méteres világcsúcstartó is ott korcsolyázik, világkupa győztesek, világkupa sorozatban TOP8 helyezést elért versenyzők. Magaslati jégpálya, 1200 méterrel a tengerszint felett. Kerékpározási lehetőséggel a hegyekben. Jól fel van építve a központ.

Április 17-el kezdődik a felkészülés. Az első két hét biciklis tábor lesz. Május 1-én indul a jeges munka. Alapozunk, sok konditermi edzéssel. A versenyszezon szeptember végén rajtol. Az első nagy nemzetközi verseny, a Fall Classic –nak októberben Calgary ad otthont. Ez a kanadai csapat világkupákra válogató versenye is egyben. Utána a négy kvalifikációs világkupa következik. Kettő Európában, Hollandiában és Norvégiában, s kettő Amerikában, Calgary-ban és Salt Lake City-ben.

Az olimpiai mezőnye, a 36 versenyző, a világkupa pontok alapján az első húsz helyezett, illetve 16 a kvalifikációs rangsor alapján áll össze. Úgy érzem, 1500 méteren mindenképpen ott van a helyem az olimpián, de próbálom még mellette az 1000 métert is fejleszteni. Azon is jó eséllyel indulok. Ezek a fő távjaim.” – számolt be Nagy Konrád az elmúlt év zárásáról és az előtte álló feladatokról.

Megjegyezzük Konrád 1:44.16-os idejével a 2. helyen zárta az idei virágranglistát.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X