moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. január 15.

Nagy Konrád remek formában, ismét kettős csúcsjavítás a Városligetben!

2016_01_23_Nagy_Konrad_portreIgazán igyekeztek a városligeti Műjégpálya dolgozói, egész rövid idő alatt remek jeget készítettek az Összetett Nemzeti Bajnokságra készülő gyorskorcsolyázó versenyzők számára. A verseny kezdetén az 500-as futamokat mindjárt a felnőtt férfiak kezdték. A második párban rajtoló Nagy Konrád (Főnix) még mindig lassúnak nevezhető 10.8-as első 100 métere után 38.64-es időeredményt ért el, s ezzel már 39 másodperc alá került a városligeti Műjégen is.

Dékány Bence (SZKE) javított eddigi legjobb városligeti eredményén, s 41.61 másodperces eredményt ért el az 3. helyre érkező MTK-ás Varjasi ellen.

A hölgyeknél Lykovcán Ágota magabiztosnak tűnő 42.50 másodperces 500-zal nagyon látványosan mutatkozott be az első távon, bár a vele egy párban futó Orosz Beáta (Jégmester SE) is 43 másodperc alá került. Na, erre már oda kell figyelni. Úgy látszik Peter Mueller mester valamire készül a lányokkal is.

A fiatalok közel 50 fős mezőnye hatalmas csatát vív a korcsoportos bajnokság futamaiban. Igazán látványos a megjelent nagyszámú serdülőkorú színes versenyruhákba öltözött gyereksereg versengése. Újra élettel telt meg a városligeti Műjég hatalmas jégfelülete, miközben peregtek az események és a különböző korcsoportok versenyzői összemérték tudásukat. Igazán nagy meglepetést az 500 méteres futamokban a D korcsoportos (12 éves) lányok okozták, akik közül többen nagyon jó eredményt korcsolyáztak. A tatabányai fiúk ismét jó 500-as időket futottak, míg a favoritnak számítható szegedi Cifra Ádám bukott a tatabányai Kun Balázzsal (45.98) vívott futamában.

A jég felújítás után ismét a felnőtt férfiak következtek a 3000 méteres távon. A második párban  Nagy Konrád (Főnix SE) és Dékány Bence (SZKE) összecsapás ígérkezett érdekesnek. Egy óvatosabbnak nevezhető 200-as nyitás után rég nem látott és látványosnak mondható irammal korcsolyázott a 2015. évi sprint bajnokunk, Nagy Konrád. A köridőkből látható volt, hogy itt és most valami rendkívüli történik, mert 31.04 – 32.30 – 32.15 – 32.02 – 32.77 – 32.65 – 32.61-es köridőket feljegyezve új pályacsúcsot és országos belföldi csúcsot jegyezhettünk fel: 4:04.51. Tehát Konrád ismét egy újabb pályacsúccsal lepte meg a szurkolóit. S tegyük hozzá, hogy ezzel az eredménnyel már az edzője Peter Mueller is elégedett volt, hiszen a holland Kees de Ruyter 4:06.73 sec-os pályacsúcsát javította meg, amelyet még 2000 decemberében futott ezen a pályán.

2015_01_15_Lykovcan_Agota_OBA hölgyek 1500 m-es versenye következet az Összetett Bajnokság programjában. Mindjárt az első futamban a külső pályán Lykovcán Ágota (SPSC) és  a belső pályán Orosz Beáta (Jégmester SE) álltak a rajthoz. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert 1500-on aki kívül kezd, belül végez – s tudja ezt minden gyorskorcsolyázó. Ágota látványosan kezdett, első 300-on 28.28 sec, majd jött egy 32.93-as kört, ezt egy 34.18-as második követte és végül egy 36.34-es utolsó körrel zárta az 1500-as versenyét. Hát igen egy kicsit jobb köridő beosztással talán sikerült volna belföldi csúcsot futnia, de így is a 2:11.73 időeredménye nagyon biztató, hiszen csak 89 század másodperccel maradt el az országos belföldi csúcstól.

(K+J)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X