moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. október 22.

Ha ellőtték, menni kell!

Az ezer után ezerötszáz méteren is Nagy Konrád bizonyult a leggyorsabbnak a Calgaryban zajló kanadai válogatón.

 Ötszázon előbb futott egy 37.32-es, majd egy 37.44-es időt a kanadai válogatón Calgaryban Nagy Konrád (ez az első napon a hetedik, a másodikon a 11. helyet jelentette), aztán vasárnap megnyerte az ezer métert (1:11.71), hétfőn pedig 1500 méteren lépett jégre. És akkor is nyert! A 28 induló közül messze ő volt a leggyorsabb, az 1:47.74-es eredményét még csak megközelíteni sem tudta senki.
„Jobb futás volt, mint egy hónappal ezelőtt a Fall Classicon, pedig megint kiugrottam a rajtnál, mint vasárnap ezer méteren, csak ezúttal nem lőtték vissza a futamot. Én éreztem, hogy kiugrottam, hezitáltam is kicsit, vajon most mi lesz, pedig Bánhidi Ákos ezerszer elmondta nekem korábban, hogy ha ellőtték a futamot, menni kell, majd megállunk, ha mégis visszalövik –mesélte Nagy Konrád.   Ez a bizonytalanság biztosan benne volt abban, hogy az első háromszáz méter kicsit rosszabban sikerült, mint legutóbb.”
Aztán azonban Konrád erőre kapott, és kifejezetten két jó kört teljesített, a harmadikra esett valamelyest vissza – meg is van, min kell még sokat dolgoznia a következő hetekben és hónapokban.
„Az a cél, hogy a ritmust tartsam akkor is, amikor már nagyon fáradok. Edzéseken kell modellezni ezt a helyzetet, és ott begyakorolni. Mert azt az edzőm is mondja, olyan nincs, hogy a végére nem fárad el az ember. Az ezerötszáznak az első métertől fájnia kell, itt nem lehet tartalékolni, az elejétől bele kell adni mindent” – mondta Nagy Konrád.
Ezúttal mentálisan jó állapotban versenyzett végig Konrád, vagyis nem izgulta el a futásait, és fejben sem omlott össze egyszer sem. Az edzőjével, Bart Shoutennel ugyanazt csinálták a versenyen, mint Telegdi Attilával a pjongcsangi olimpián, vagyis a tréner nem mutatott táblát Konrádnak a futások során, így ő csak a feladatára tudott koncentrálni.
„Úgy tűnik, ez a módszer bejön, bár előfordult már, hogy az ellenfelemnek mutatott tábla után kezdtem el számolgatni, hogy akkor vajon én milyen időt is futok, vagyis a rendszert azért ki tudom játszani” – nevetett Konrád, aki két nap pihenőt kap, csütörtöktől áll újra munkába, de Calgaryban csak a jövő hét közepéig teheti ezt meg, hiszen érkeznek a short trackesek a városba: a világkupa-sorozat első állomására november 2. és 4. között kerül sor.
„A jég nélküli napokon a kerékpározás kapja a főszerepet, lesznek olyan csapattársaim, akik Mexikóba utaznak, hiszen itt, Kanadában elég hideg van azért a kerékpározáshoz. De azért ezt is meg lehet oldani, én pedig szeretnék ott lenni a short track vk-n, és ott is leszek, mégiscsak közéjük tartozom, abból a csapatból indultam én is” – tette hozzá Nagy Konrád.

(Kovács Erika – Fotó: Schaats Foto’s)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X